
Fotó: Csató Andrea
A kábítószerek illúziója: a kíváncsiságtól a függőségig címmel tartottak figyelemfelkeltő konferenciát Székelyudvarhelyen, amelynek célja a fiatalok drogfogyasztással kapcsolatos tájékozottságának és az ellenállás tudatosságának erősítése volt.
2025. május 30., 15:002025. május 30., 15:00
Az eseményen több mint 300 diák vett részt, a terem teljesen megtelt – ez is mutatta, mekkora az igény a nyílt, őszinte beszélgetésre a témáról. A rendezvény legmeghatározóbb pillanatai közé tartoztak azok a személyes vallomások, amelyeket két fiatal osztott meg a közönséggel, akik a Teen Challenge program egykori résztvevőiként
Fotó: Csató Andrea
Történeteikből kiderült, milyen alattomosan csúszhat át valaki a kíváncsiságból induló „egyszeri kipróbálásból” a súlyos függőségbe. A fiatalok részletesen meséltek arról, hogyan változott meg az életük egyetlen rossz döntés nyomán:
Fotó: Csató Andrea
Megrázó őszinteséggel beszéltek a testi-lelki mélypontokról, és arról a hosszú, fájdalmas folyamatról, amelyen keresztül végül sikerült elindulniuk a gyógyulás útján. Kiemelték:
Fotó: Csató Andrea
Rámutattak: sok fiatal – akik egyébként tehetségesek, értékesek, és előttük áll az élet –, ahogy egykor ők is, észrevétlenül sodródik bele a függőség örvényébe, amelyből rendkívül nehéz kiszabadulni. Példájukon keresztül a fiatalok azt is láthatták, hogy
Fotó: Csató Andrea
A konferenciát a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési és Bűnügyi Elemző Osztálya szervezte, partnerségben a Europe Direct Hargita Információs Központtal, az Udvarhelyi Fiatal Fórummal, valamint a rendőrség nemzetközi szövetségének Hargita megyei kirendeltségével.
Felfüggesztette a Bukaresti Ítélőtábla az egységes bértörvény-tervezet véglegesítési eljárását. A Sanitas szakszervezet kérésére meghozott határozatot az érdekvédelmi tömörülés részleges sikerként értékeli, de a tiltakozást nem állítják le.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Nem lesznek fennakadások a súlyos égési sérülteket ellátó, jelenleg épülő marosvásárhelyi kórház felszerelésével, beüzemelésével – nyilatkozta Florin Crăciun menedzser, aki Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszternek mutatta be a munkálatokat.
Több mint száz tűzoltót és huszonhét beavatkozó járművet mozgósítottak a hatóságok a szerda reggel egy brassói fafeldolgozó üzemben keletkezett tűz oltására – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) vezetője.
Tizenöt sürgősségi esethez riasztották kedden a Hargita megyei hivatásos tűzoltókat. A beavatkozások többsége egészségügyi segítségnyújtás volt, de közlekedési balesetekhez és más veszélyhelyzetekhez is kivonultak az egységek.
Július 27. és 31. között rendkívüli ülésszakra hívták össze a felsőházat az országos helyreállítási tervhez kapcsolódó törvénytervezetek és az Országos Kataszteri Hivatalnál kialakult helyzettel összefüggő jogszabályjavaslatok elfogadása érdekében.
Háborúk, geopolitikai átrendeződés, bizonytalan európai jövő és regionális együttműködés: ezek a kérdések uralták a 35. Tusványos első nagypolitikai paneljét, ahol Magyarország, Románia és Lengyelország szerepét keresték a változó világrendben.
Rendhagyó módon immár harmadik alkalommal kerül vissza az erdélyi mozik műsorára a Hogyan tudnék élni nélküled? című magyar zenés vígjáték. A film vetítései előtt ezúttal a folytatás első, több mint háromperces exkluzív részletét is levetítik.
A Bisztraterebes–Bihar autópályaszakasz kivitelezője szerint a munkálatok a tervezettnél gyorsabban haladnak, így elképzelhető, hogy a 28,55 kilométeres részt már idén decemberben átadják a forgalomnak.
szóljon hozzá!