
Fotó: Kristó Róbert
Csíkszeredában a vízveszteség csökkentése érdekében a Harvíz a városi tanács finanszírozásával elindított egy programot. Ennek keretében felosztották a várost 15 zónára, amelynek határaira egy-egy vízórát szereltek fel.
2010. november 09., 11:162010. november 09., 11:16
2010. november 09., 13:302010. november 09., 13:30
Fotó: Kristó Róbert
Ezeknek az óráknak a segítségével mérni tudják, hogy az illető városrészbe mennyi vizet engednek be. Ezt a mennyiséget összehasonlítják az illető zónában eladott vízmennyiséggel. „Ebből ki fog derülni, hogy ezekben a zónákban mekkora a vízveszteség” – hangsúlyozta Zólya László (fotó), a Harvíz Rt. vezérigazgatója. A vízveszteség nagysága függvényében fognak majd hozzá városrészenként megkeresni a vízveszteség okát, amely többféle lehet: a megfelelő városrész elosztórendszerének a hibája, csőtörések, elszivárgások, valamint az illegális vízfogyasztás, vízlopás.
A vezérigazgatótól megtudtuk, a regionális víz- és csatornaszolgáltató cég határozott szándéka, hogy a városi vízveszteséget egy éven belül a jelenlegi kb. 42–45 százalékról 30 százalék alá csökkentse. A vízórák felszerelése megtörtént, és elkezdődtek a mérések.
A Harvíz nemcsak Csíkszeredában, hanem mindenhol a szolgáltatási területén igyekszik a rendszerek problémáit kijavítani és hibamegelőzési, karbantartási munkálatokat végezni – tudtuk meg Zólya Lászlótól.
Lezárták a csíksomlyói borvízforrás környékét egy szalaggal miután a laborvizsgálatok Coliform baktériumok jelenlétét mutatták ki vízben. Feltehetően a forrás magától kitisztul és napokon belül újra iható lesz a vize.
Mintegy 7,5 millió lejt csoportosítottak át csibai utcák leaszfaltozására az Anghel Saligny program finanszírozásából a csíkszeredai önkormányzati képviselők szerdai, rendkívüli ülésén.
Elsüllyedt szerda reggel egy vontatóhajó a Konstanca megyei Midia kikötőben, folyamatban van az incidenskor a fedélzeten lévő személyek keresése és mentése – tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Ma 16 óráig regisztrálhatnak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az áprilisi országgyűlési választásra; jelenleg csaknem 492 ezren szerepelnek a levélben szavazók névjegyzékében.
Szerdán a parlament plénuma elé kerül vitára a 2026-os állami büdzsétervezet, miután a képviselőház és a szenátus illetékes szakbizottságai, majd a költségvetési bizottságok is megvitatták és elkészítették véleményezéseiket.
Jelentős eltérés volt Székelyudvarhely és Csíkszereda reggeli hőmérséklete között: a Hargitai megyeszékhely tovább tartja keddi dobogós helyét és szerdán hajnalban is is az ország leghidegebb lakott települései között maradt.
Anyanyelvből mérik fel a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok tudását szerdán, a nyolcadikosok próba-képességvizsgájának harmadik napján
Erősebben ösztönözné az állam a sérülékenyebb munkavállalói kategóriákba tartozók alkalmazását. Új támogatásokat hagytak jóvá, több, már meglévőt módosítottak – ezek között szigorítások is vannak –, a kérdés már csak az, hogy lesz-e pénz mindegyikre.
Mozgásban is láthatjuk a decemberben mozikba kerülő harmadik, Dűne-filmet, ugyanis kijött hozzá az első – meglehetősen akciódús – előzetes.
Románia népessége 1991 óta fogy, a jelenség háttere mögött a gazdasági bizonytalanságnál mélyebb okok húzódnak meg: késői házasságkötés, átalakuló életformák, de egy különös székelyföldi jelenségre is felhívta a figyelmet Horváth István szociológus.
szóljon hozzá!