
Kisebb-nagyobb kihagyásokkal, de a virágvasárnapi ünnep része a passió bemutatása Csíksomlyón. Archív
Fotó: Gecse Noémi
Összekovácsolódott közösségé alakult csíksomlyói passiójáték csapata, akik kisebb-nagyobb szünetekkel az elmúlt 26 évben rendszeresen felelevenítették Krisztus szenvedéstörténetét. Zenére és táncra épülő előadásukat idén is megtekintheti a közönség virágvasárnap 17 órától a csíksomlyói kegytemplom előtt.
2023. március 29., 17:152023. március 29., 17:15
2023. március 29., 17:402023. március 29., 17:40
Krisztus szenvedéstörténetét idén újra előadja a Csíksomlyói Passió csapata, amely egy körülbelül 60 fős, keresztény fiatalokból álló közösség. Az előadást Svella Adél eredeti rendezése alapján viszi színre Oláh-Bányay Iringó és Görbe Kinga.
Svella Adél megkeresésünkre elmondta, ahogyan azt a korábbi években is tették,
Lesz szamárháton való felvonulás a Szék-útján, a kísérő hozsánnázó tömeghez csatlakozhat a közönség is, barkákkal kísérhetik Jézust a kegytemplom előtti térig, ahol megkezdődik a táncra és zenére épülő passiójáték.
– magyarázta a rendező.
A passiójáték közel 60 fős csapata az elmúlt évtizedekben közösségé kovácsolódott össze, akik az első előadásokon 10 évesen vettek részt, azok időközben főszereplőkké váltak, mások időközben megházasodtak és bevonták családjukat is a csapatba.
– tudtuk meg.
A fiatalokból álló közösség vár minden érdeklődőt a Passiójátékra április 2-án, virágvasárnap 17 órakor a Kegytemplom előtti térre.
Két tanársegédet és két hallgatót vettek őrizetbe a konstancai Ovidius Egyetemen, miután a DNA szerint pénzért cserébe intézték el hallgatók sikeres vizsgáit. A gyanú szerint legalább 15-ön fizettek, az összegyűjtött pénz meghaladja a 37 ezer eurót.
Bennégett egy hídfőnek csapódott autóban két 16 éves fiú szombat reggel a Suceava megyei Fântâna Mare településen.
Huszonhat bűncselekményt tártak fel a román rendőrség Clean Waters 2026 elnevezésű akciójában, amelynek nyomán 22 személy ellen indult vizsgálat.
Újabb történelmi csúcsra emelkedett szombat reggel a benzin ára Romániában: egyes töltőállomásokon már 9,78 lejbe kerül egy liter standard benzin. A gázolaj ára eközben valamennyi nagyobb hálózatnál átlépte a 10 lejes literenkénti szintet.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Miközben több térségben 36 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet, az ország nyugati és északi részén viharos időjárás is várható.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly büntetőügyének hátterében. A védőügyvéd Kolozsváron mutatta be az elmúlt tizennégy évet.
Lejárt szavatosságú fertőtlenítőszereket találtak a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) ellenőrei a maroshévízi városi kórházban. Az intézményt megbírságolták, a termékek használatát megtiltották – közölte a DSP vezetője, Tar Gyöngyi.
Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.
szóljon hozzá!