Fotó: László Ildikó
A játékelemek félévente esedékes ellenőrzése miatt lesz zárva kedden a sétatéri játszótér Székelyudvarhelyen – közli a polgármester hivatal.
2024. november 12., 08:202024. november 12., 08:20
A korlátozás reggel nyolc és délután kettő között lesz érvényben. A közel hárommillió lejből felújított játszóteret idén tavasszal nyitotta meg a városháza.
Ciprian Șerban szállítási miniszter szerdán este bejelentette, hogy 2012-ben beleegyezett a nyomozóhatóságok által szervezett tettenérésbe, hogy bizonyítson egy sor bűncselekményt.
A Pro Urbe Egyesület az önkormányzattal közösen résztámogatást biztosít azon szentegyháziak számára, akik: meglévő házukat felújítják, vagy új építésű házukat fehérre festik.
Olyan jégpálya épült Gyergyóremetén, amelynél nincs modernebb az országban. Augusztus végén rangos nemzetközi tornával avatják a Remete Ice Arénát, a GYHK új otthonát.
Sokkal jobb a Romániába érkező beruházások lehetőségére összpontosítani, mintsem „néhány helyi dologra”, amelyek javítanak ugyan az adott településeken élők életkörülményein, de az emberek úgyis külföldre vándorolnak – véli az elnök.
Homok, kavics, faanyag és munkaerő – ezekre van most szükség Nagyborosnyón és Kökösbácsteleken. Miközben a károsultakat határokon innen és túl is támogatják, az árvízvédelem tekintetében még nem sikerült jelentős haladást elérni.
Sepsiszentgyörgy közigazgatási területén ebben a hónapban is folytatódott az elhagyott autók elszállítása, ezúttal a megyeközponthoz tartozó egyik falu került célkeresztbe. Kézdivásárhelyen egyelőre nincs szükség ilyen drasztikus intézkedésekre.
Románia a rendelkezésére álló uniós források 16,3 százalékát hívta le eddig, és ezzel meghaladja a 11,4 százalékos uniós abszorpciós átlagot – jelentette ki szerdán az európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter.
Őrizetbe vették szerdán a katonai ügyészek a négy halálos áldozatot követelő Duna-deltai balesetben érintett sétahajó vezetőjét.
Megbízatást kaphat az elnöki hivatalnál Ludovic Orban – nyilatkozták szerdán politikai források.
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) szerdán közölte, hogy nem fogja véleményezni a különnyugdíjakkal kapcsolatos módosításokat tartalmazó törvénytervezet munkapéldányát.
szóljon hozzá!