
Madéfalván forgalomkorlátozásokkal járnak a munkálatok
Fotó: Pinti Attila
A Madéfalván átvezető E578-as úton bevezetett forgalomkorlátozásokkal még jó ideig számolniuk kell az áthaladóknak: az út mentén esővíz-elvezető hálózat, járda és kerékpárút készül a gázvezetékkel egy időben, a munkálatok pedig egész évben tartanak majd.
2023. június 12., 08:082023. június 12., 08:08
Tavasszal kezdődtek a forgalomkorlátozásokkal járó munkálatok a községben, a nagy forgalmú E578-as jelzésű út egy-egy szakaszán azóta is
A helyzet egyelőre nem fog változni – tudtuk meg.
Madéfalván a Helyi Fejlesztések Országos Programja (PNDL) támogatásával több beruházás is folyamatban van,
Mivel az útszéli sáncok helyett esővíz-elvezető hálózatot építenek, így a sáncok által elfoglalt területet ki tudják használni a járda, illetve a kerékpárút kialakítására.
Fotó: Pinti Attila
Egyúttal megfelelő kapubejárókat is kialakítanak, a fennmaradó részre pedig majd növényzetet is szeretnének ültetni – ismertette kérdésünkre Szentes Csaba polgármester.
Mint a községvezető elmondta, a teljes beruházás értéke a többszöri költségkiegészítés következtében a 2 millió eurót is meghaladja.
Nyolc utcában szintén a gázvezetékek elkészítése után történik az aszfaltozás, és a járdákat is ezután készítik el.
Fotó: Pinti Attila
A polgármester szerint mivel a két projektet év végére kell lezárni, és párhuzamosan végzik a munkálatokat, az elkövetkező hónapokban is számítani kell a forgalomkorlátozásokra Madéfalván az E578-as úton.
– összegzett Szentes Csaba.
Idén már karácsony előtt lejár a jövő évi gázolaj-támogatásra vonatkozó előzetes kérelmek benyújtási határideje. A jogosultak idén még nem kapták meg a második negyedévre járó összegeket, a megkésett juttatásról is érdeklődtünk az APIA-nál.
A bírák és ügyészek nyugdíjreformjának elfogadása Bolojan szerint egyszerre orvosol társadalmi igazságtalanságot, teszi fenntarthatóbbá a rendszert, ugyanakkor az uniós helyreállítási források lehívásának egyik feltétele is.
A Nagy Egyesülés a románok számára egy nemzeti ideál megvalósulása volt, a magyarok számára pedig nagy veszteséget jelentett – állapította meg a parlament keddi ünnepi ülésén tartott beszédében Turos Loránd.
Marosvásárhely december 3-án, Gyergyószentmiklós és Csíkszereda december 4-én este igyekszik megmutatni értékeit az M2 magyar televízió műsorában, Székelyudvarhely pedig egy nappal később. Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa címért szállnak versenybe.
Kedden a parlament alkalmazottainak érdekeit képviselő szakszervezet tagjai kifütyülték Ilie Bolojan miniszterelnököt, és lemondását követelték, amikor a politikus belépett a képviselőház üléstermébe.
Bíróság elé állították kedden Marius Ovidiu Isăilă volt szociáldemokrata szenátort, aki a DNA szerint megpróbálta lefizetni Ionuț Moșteanu volt védelmi minisztert, hogy elősegítse egy szerződés megkötését.
A kormány keddi rendkívüli ülésén jóváhagyta a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezet végső formáját, módosítások nélkül – jelentette be a kormányszóvivő.
A SMURD csapatai 4537 sürgősségi helyzetben levő személynek nyújtottak orvosi segítséget a december elsejei hosszú hétvégén.
Medve tévedt hétfőn este a brassói Coresi bevásárlóközpont parkolójába, illetve az üzletek elé.
A hagyomány folytatódik: a tavalyi után idén is látványos érkezéssel készül a Rádió GaGa Mikulása Székelyudvarhelyen.
szóljon hozzá!