XI. Fiatal Pedagógusok Fóruma – ezúttal a szórványban

November 26–28. között immár tizenegyedik alkalommal szervezte meg a Fiatal Pedagógusok Fórumát Csík Terület Ifjúsági Tanácsa (CSTIT) Hargita Megye Tanácsának (HMT) társszervezésével. A korábbi szakmai találkozókon már vettek részt különböző szórványtelepüléseken tevékenykedő pedagógusok, és a tőlük érkezett igényre válaszolva, ezúttal Hargita Megye Tanácsa Összetartozunk szórványprogramjába illesztve, a fórum helyszíne Beszterce volt. Péntek délután 45 csíki fiatal pedagógus kelt útra, hogy részt vegyen a „kihelyezett” találkozón.

Iochom Zsolt

2010. november 29., 14:202010. november 29., 14:20

2010. november 29., 19:282010. november 29., 19:28

A félévente megrendezett fórum célja a fiatal pedagógusok munkájának segítése az oktatói munka során felmerülő nehézségek megoldásában. Az előadásokon és gyakorlati foglalkozásokon túlmenően a résztvevőknek lehetőségük nyílik az egyéni szakmai tapasztalataik megosztására, valamint személyes és szakmai kapcsolatok kialakítására is.

A besztercei fórum hivatalos megnyitóján, november 26-án délelőtt házigazdaként Székely Emese, a helyi szervezésben segítő Bethlen Egyesület képviselője köszöntötte a szép számban megjelent pedagógusokat.

Szabó Kázmér, a CSTIT elnöke, a rendezvény főszervezője kihangsúlyozta: az első pedafórum szervezésekor azt a célt tartottuk szem előtt, hogy egy olyan szakmai fórumot hozzunk létre, amely segíti azon fiatal pedagógusokat, akik az iskola padjain kívül is fontos nevelőmunkát végeznek és szerepet vállalnak a közéleti tevékenységekben. Idén Marosfőn született meg az ötlet, hogy jó volna egy alkalommal a szórványban megszervezni egy kihelyezett fórumot, elhozva ide a csíki pedagógusokat. Ez egy nagyszerű lehetőség, hogy olyan együttműködések jöjjenek létre, melyek akár egy életre szólnak, hiszen sokat tudunk egymástól tanulni – fűzte hozzá Szabó. Remélem, hogy ez a két nap mind szakmailag, mind barátságok terén sok hasznosat fog hozni mindannyiunk számára – mondta zárszóként.

Zonda Erika, Hargita Megye Tanácsának Programok és Vidékfejlesztési Igazgatóságának vezetője, az Összetartozunk szórványprogram felelőse örömének adott hangot, hogy sikerült összehozni a Hargita megyeieket a Beszterce-Naszód megyeiekkel, hisz a szórványprogram túl tudott lépni a kulturális tevékenységek és a nyári cseretáborok szintjén, és most már szakmai programokat is tudnak közösen szervezni. Az igazgató Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnökének üzenetét tolmácsolta: „A hivatásának élő óvónő, tanító, tanár minden napját a gyermekek szolgálatában tölti, azaz a jövőt, a nemzetet szolgálja. S ha a válság által lefaragott béreket is számba vesszük, kiderül, hogy Önök, Ti valóban napszámért végzik, végzitek felelősségteljes, odaadást igénylő munkájukat, munkátokat. A szórványban végzett munka csak tovább fokozza részemről az elismerést, a csodálatot.

Ennek a fórumnak is van előzménye: a 2009 novemberében tartott pedafórum szórványból érkezett résztvevői kérték, karoljuk fel őket a pedagógusképzésben, mivel vidékükön nincs elegendő számú megfelelő szakképesítéssel rendelkező pedagógus.

2008 óta szervezzük rendszeresen az Ifjú Pedagógusok Fórumát, azzal a céllal, hogy az oktatási folyamatba új, innovatív módszereket vezessünk be, növelve ezáltal az Önök munkájának hatékonyságát. Hargita Megye Tanácsa és a magam nevében jó munkát, eredményes tanácskozást kívánok, mindannyiunk megelégedésére, gyermekeink javára” – üzente Borboly Csaba megyeitanács-elnök.

Szakács Bálint, a helyi RMDSZ ügyvezető elnöke a találkozó fontosságát hangsúlyozta, mint mondotta, ezáltal szélesebbnek látjuk a horizontot, megismerjük egymás gondjait, nehézségeit, kölcsönösen megosztva egymás tapasztalatait.

– Milyen szép látni ennyi fiatal pedagógust! – üdvözölte a hallgatóságot Balázs Dénes kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelő, aki kiselőadásában Beszterce-Naszód megye iskolahálózatának rendszerét ismertette. Az egyre apadó számokra hívta fel a figyelmet: jelenleg 1756 gyerek tanul magyar óvodában és iskolában a megyében.

Antal Attila történelemtanár vetített képes előadásban ismertette Beszterce fő látványosságait, ami egyben ízelítő is volt a vasárnap délelőtti városnézéshez.

Szemléletváltás irányváltás nélkül címmel Kapus Krisztián, Kiskunfélegyháza polgármestere, országgyűlési képviselő tartott előadást, majd Borsos Károly László, az Oktatási, Kutatási, Ifjúsági és Sport Minisztérium államtitkári tanácsosa az új oktatási törvényről számolt be a hallgatóságnak.

Délután előadások, csoportos foglalkozások, tematikus műhelyek, workshopok, este pedig táncház és buli várt a pedagógusokra, mindez elősegítette, hogy a szakmaiságon túl, személyes barátságok is kialakuljanak. Vasárnap a hazautazást megelőzően a környékbeli nevezetességekkel ismerkedtek a résztvevők.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Feloldják a látogatási tilalmat a csíkszeredai kórházban

A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.

Feloldják a látogatási tilalmat a csíkszeredai kórházban
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában
2026. március 18., szerda

A 12 dühös ember című drámát mutatja be a Csíki Játékszín

A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.

A 12 dühös ember című drámát mutatja be a Csíki Játékszín
2026. március 17., kedd

Nemzetközi ötletpályázatot hirdetnek a csíkszeredai Művészetek Házának felújítására

Sokoldalú rendeltetést képzeltek el a Csíkszereda központjában lévő Művészetek Házának, azaz a Szakszervezetek Művelődési Házának, ezért nemzetközi ötletpályázatot kezdeményeznének a Romániai Építészek Rendje és a Magyar Építészkamara iránymutatásával.

Nemzetközi ötletpályázatot hirdetnek a csíkszeredai Művészetek Házának felújítására
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett

Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
2026. március 15., vasárnap

Nacsa Lőrinc Csíkszeredában: döntéseinket közösen fogjuk meghozni

A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.

Nacsa Lőrinc Csíkszeredában: döntéseinket közösen fogjuk meghozni
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Magyar állami kitüntetéseket adtak át Csíkszeredában

Nemzetmegtartó szolgálatukért tüntettek ki több erdélyi személyiséget. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadását Csíkszeredában tartották vasárnap.

Magyar állami kitüntetéseket adtak át Csíkszeredában
2026. március 14., szombat

Főhajtás a magyar szabadságharc nagyjai előtt Csíkszeredában

Az 1848–49-es szabadságharc székely honvéd tábornokának, Gál Sándornak, valamint Kossuth Lajosnak, a magyar szabadságharc szellemi vezérének az emléke előtt tisztelegtek a csíkszeredaiak a szombati koszorúzási ünnepségen.

Főhajtás a magyar szabadságharc nagyjai előtt Csíkszeredában
2026. március 14., szombat

Két évszak egyetlen nap alatt Csíkszeredában?

Mínusz 9 Celsius-fok alatt indult a szombati nap Csíkszeredában, délután pedig már plusz 14 fokra melegedett fel az idő.

Két évszak egyetlen nap alatt Csíkszeredában?
Hirdetés