
Szelektív szemétgyűjtés Udvarhelyen. Népszerűbbnek kell lennie. Archív
Fotó: Barabás Ákos
A székelyudvarhelyi városi strand ügykezeléséről döntöttek, elfogadták a szelektív hulladékgyűjtésről szóló határozattervezetet, valamint területek megvásárlásához szükséges eljárások megkezdéséről is szavaztak e havi ülésükön a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselők.
2019. május 22., 18:552019. május 22., 18:55
2019. május 23., 11:192019. május 23., 11:19
Noha korábban másképp döntöttek a képviselők, a prefektusi hivatal kifogásai miatt a Cinege román fordítását is tartalmaznia kell az érintett utca elnevezésének – derült ki a szerdai ülésen. A városatyák arról is döntöttek, hogy idéntől évi 200 ezer lejes bért fizetnek mind a római katolikus, mind pedig a református egyháznak a Tamási Áron Gimnázium és a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium használatáért.
Egy másik határozat szerint egy bölcsődébe járó gyerek után havi 289 lejt fizet az önkormányzat április 1-je és jövő év márciusa között.
A szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatban is elfogadtak egy határozattervezetet, mely szerint
A szabályozás jövő hónaptól lép érvénybe a kertes házak lakói számára, a tömbháznegyedekben pedig fokozatosan térnek át az új rendszerre.
Sok kényelmetlenséget okoz, hogy a Kerekerdőn átvezető út mellett kell raktározni az önkormányzat tulajdonában lévő erdőből kitermelt fát, ezért is
– fejtette ki Sándor Alpár, a polgármesteri hivatal mezőgazdasági osztályának vezetője. Meglátásával nem értett egyet az RMDSZ, a szövetségiek szerint
legalábbis az kellene prioritás legyen. Végül megszavazták a szükséges eljárás elindítását, a konkrét vásárlásról a későbbiekben döntenek.
Ugyanígy jártak el egy 2,4 hektáros terület esetében is, amely a város felsőboldogfalvi határában található, a szennyvíztisztító állomás közelében. Ez a rész éppen a létesítmény miatt vált mezőgazdasági szempontból használhatatlanná, így ezt a város idővel kitakarítaná és energiafűzt ültetne ott.
Mezőgazdasági területként van bejegyezve egy 22 hektáros terület a Cekend-tetőn, ahol a szeméttelep is található – ennek megváltoztatásáért terjesztett elő határozattervezetet a városháza. Mint elhangzott, korábban mulasztás történt, de a jelenlegi törvények lehetőséget biztosítanak a helyzet rendezésére, amiért 110 ezer lejnyi illetéket kell fizessen a városháza az államnak. Ez a napirend is heves vitákat szült a képviselők között, ám végül a többség igennel szavazott az elképzelésre.
Egyelőre a hivatal ügykezelésében marad a városi strand
Fotó: Barabás Ákos
Szintén összeugrasztotta a városatyákat az a határozattervezet, amely szerint a Székelyudvarhelyi Városi Sport Klub (VSK) ügykezelésébe adnák át a városi strandot. Ez nem megalapozott döntés az RMDSZ-es képviselők szerint, akik úgy vélték, nem biztos, hogy fel van erre készülve a VSK, és a működtetésre vonatkozó komoly terveket vártak el a klubtól. Szerintük így az sem biztos, hogy június 1-jén meg tud nyitni a strand. A szövetségiek úgy vélik, őszig kell várni az ügykezelés átadásával, hogy a sportklub felkészülhessen a következő szezonra.
A városháza részéről elhangzott, csupán a hivatal műszaki igazgatóságának tehermentesítéséről lenne szó, ráadásul
Mindemellett az is lényeges tényező, hogy éppen az ilyen létesítmények ügykezelésére hozták létre a VSK-t. A tulipánosok ennek ellenére hajthatatlanok voltak, így a tervezet elbukott.
Kétszáz, elszigeteltebb helyeken pedig akár ötven méter alá is csökkent a látótávolság a köd miatt a Csíki-medencében – közli a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Ittas volt és gépjárművezetői engedéllyel sem rendelkezett az 51 éves férfi, akit csütörtökön rövid üldözés után tartóztattak fel a hatóságok Körvélyfáján – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság. A férfi azóta előzetes letartóztatásba került.
A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék.
A Szeben megyei törvényszék szombaton elrendelte az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársának harminc napos előzetes letartóztatását.
A Déli-Kárpátokat átszelő Nagyszeben-Pitești autópálya egyik legnehezebb szakaszán, a Vâlcea megyei Robești alagútpárnál látványos ütemben halad a hegy átfúrása.
Több tucatnyian vonultak utcára szombaton Gyergyószentmiklóson egy héttel a csíkszeredai és székelyudvarhelyi adóemelés elleni megmozdulások után. A demonstráción a polgármester is felszólalt. Fotókon mutatjuk.
Behúzták a farsangot szombat délben Kézdivásárhelyen. Az alakoskodás lakodalmi mentként indult, medveébresztésbe csapott át, végül temetésbe torkollott a céhes város főterén.
A szilágycsehi református templom tornyának kedd esti összeomlása előtt négy napon át egyre súlyosbodó szerkezeti károsodások jelezték az épület gyorsuló állagromlását – tájékoztatott szombaton a kulturális minisztérium.
Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda és Székelyudvarhely után Gyergyószentmiklóson is utcára vonultak a kormány adóemelési intézkedései ellen tiltakozva szombaton.
Az indokolatlan segélyhívások száma az elmúlt években csökkent, de továbbra is magas – tájékoztatott szombaton a Különleges Távközlési Szolgálat.
1 hozzászólás