
Fotó: Kristó Róbert
Vizsgálat indult a csíkszeredai megyei Sürgősségi Kórházban az utóbbi hetekben lezajlott kétszeri spontán munkabeszüntetéssel kapcsolatban.
2010. december 07., 12:102010. december 07., 12:10
2011. január 06., 17:572011. január 06., 17:57
Amint megtudtuk, a kórház vezetősége próbálja felmérni név szerint, hogy ki vett részt a munkabeszüntetésben és ki értett vele egyet, illetve megtudni, ki vagy kik voltak a spontán munkabeszüntetés szervezői, hangadói. „Ugyanakkor próbáljuk a pénzalapot is előteremteni a 2009-es tizenharmadik fizetésekre – magyarázta dr. Demeter Ferenc vezérigazgató. – Jeleztük a problémát a megyei tanácsnak és az egészségbiztosító pénztárnak is, és kaptunk ígéretet a megoldásra. Mihelyt lesz pénz, fizetünk” – mondta az igazgató, hozzátéve, ez nem zárja ki azt, hogy fegyelmi eljárást indítsanak azok ellen, akik esetleg vétettek a munkahelyi előírások ellen.
„Nem mi voltunk a szervezők, így a fenyegetés sem minket érint – hangsúlyozta Nyulas Emma, a Sanitas szakszervezet Hargita megyei vezetője. – Mi egy átiratot kaptunk az igazgatótanácstól, amelyben kérik, hogy foglaljunk állást a két megmozdulás ügyében. Mi erre harminc napon belül megadjuk a választ. Sajnáljuk, hogy a megyei kórházban kissé elfajultak a dolgok, s a vizsgálódást egyféle megfélemlítésnek tartjuk.”
A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban november folyamán két alkalommal került sor spontán munkabeszüntetésre. Az alkalmazottak előbb az elmaradt étkezési jegyeik miatt vonultak az udvarra, másodízben pedig a tavalyi tizenharmadik fizetésüket kérték.
A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.
Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.
A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.
Sokoldalú rendeltetést képzeltek el a Csíkszereda központjában lévő Művészetek Házának, azaz a Szakszervezetek Művelődési Házának, ezért nemzetközi ötletpályázatot kezdeményeznének a Romániai Építészek Rendje és a Magyar Építészkamara iránymutatásával.
Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.
Nemzetmegtartó szolgálatukért tüntettek ki több erdélyi személyiséget. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadását Csíkszeredában tartották vasárnap.
Az 1848–49-es szabadságharc székely honvéd tábornokának, Gál Sándornak, valamint Kossuth Lajosnak, a magyar szabadságharc szellemi vezérének az emléke előtt tisztelegtek a csíkszeredaiak a szombati koszorúzási ünnepségen.
Mínusz 9 Celsius-fok alatt indult a szombati nap Csíkszeredában, délután pedig már plusz 14 fokra melegedett fel az idő.
szóljon hozzá!