Hirdetés
Hirdetés

Vitát és fellebbezést eredményezett a versenyvizsga, ezért inkább megismétlik

A Székelyudvarhelyi Művelődési Ház. Megismétlik a versenyvizsgát, amit az intézmény vezetői tisztségének betöltésére írtak ki •  Fotó: Barcsa István

A Székelyudvarhelyi Művelődési Ház. Megismétlik a versenyvizsgát, amit az intézmény vezetői tisztségének betöltésére írtak ki

Fotó: Barcsa István

Az utólagos „jogi viták és értelmezések” elkerülése érdekében megismétlik a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház menedzseri posztjára kiírt versenyvizsgát. Az első felvonásban Vass Orsolya vizsgázott sikeresen, hiszen a korábbi igazgató, Elekes Gyula végzettsége a jelenlegi kiírás értelmében nem volt elégséges.

Kovács Eszter

2020. április 21., 16:232020. április 21., 16:23

2020. április 21., 16:512020. április 21., 16:51

Elekes Gyula óvást nyújtott be a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatalhoz a múlt héten lezajlott menedzseri vizsga eredménye miatt. Ennek tartalmát jogilag megvizsgálva

a polgármesteri hivatal arra a döntésre jutott, hogy megismétlik a vizsgát.

„A polgármesteri hivatal a szóban forgó esetben a közszférára vonatkozó törvényes feltételekkel készítette elő és terjesztette az önkormányzati testület elé határozattervezetként a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház vezetői tisztséget betöltő állás kritériumrendszerét.

Idézet
Sem az önkormányzati képviselők, sem az érdekeltek/pályázók részéről nem érkezett kifogás az állás betöltéséhez szükséges feltételeket illetően a versenyvizsga időpontjáig”

– jegyzi meg a polgármesteri hivatal.

Hirdetés

Miért kellett vizsgázni?

Mint ismeretes, tavaly ősszel több székelyudvarhelyi kulturális intézmény vezetőjének lejárt a szerződése: a hatályos törvény értelmében a mandátum lejárta előtt a városvezetés kiértékelteti az igazgatók munkáját, az a procedúra tavaly októberben kezdődött el. A kiértékelést egy erre a feladatra kinevezett bizottság végezte. Így tavaly a Tomcsa Sándor Színház, a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár és a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház tevékenységét vették górcső alá. Amint megtudtuk:

amennyiben az érintett intézményvezető tevékenységét 9-es fölötti vizsgajeggyel értékelték, akkor csupán ő pályázhatja meg újra az adott pozíciót. 7-es és 9-es közötti vizsgajegy esetén nyílt pályázatot kellett hirdetni, 7-es alatt pedig az adott személy nem jelentkezhetett a vizsgára.

Ez utóbbi helyzet nem állt fenn. A Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár és a színház intézményvezetői esetében 9-es feletti jegyet adott a bizottság, a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház esetében 7-es fölötti jegyet. Így erre a posztra versenyvizsgát írtak ki.

korábban írtuk

Vass Orsolya lehet a székelyudvarhelyi Művelődési Ház új vezetője
Vass Orsolya lehet a székelyudvarhelyi Művelődési Ház új vezetője

Új igazgatója lesz a székelyudvarhelyi Művelődési Háznak: a héten zajlott a kulturális intézmény menedzseri posztjára kiírt versenyvizsga szóbeli szakasza, az eredmény alapján a jövőben Vass Orsolya veszi át Elekes Gyula helyét.

Az erre vonatkozó szabályzatot még februárban fogadta el Székelyudvarhely önkormányzati képviselő-testülete: a kritériumok között az is szerepelt, hogy

az állásra pályázóknak hosszú idejű felsőfokú végzettséggel, vagy a bolognai rendszer szerint mesteri fokozattal kell rendelkezniük.

Így a kiírás feltételeinek Elekes Gyula végezettsége nem felelt meg, tehát nem vehetett részt a vizsgán. Az ügy kapcsán Elekes óvást nyújtott be, de az esetet az RMDSZ helyi szervezete sem hagyta szó nélkül: a Derzsi László szignózta állásfoglalásukban úgy fogalmaztak, hogy

„személyre szabott kiírást” tett közzé a hivatal, azzal a céllal, hogy Elekes ne újrázhasson.

Hozzátették ugyanakkor: a februári ülésen, a vizsga kritériumrendszerének elfogadásakor tartózkodott az RMDSZ-frakció.

Megismétlik a versenyvizsgát

„A versenyvizsgát követően benyújtott óvásban leírtak alapján a városvezetés megvizsgálta annak megalapozottságát és megállapította, hogy

Idézet
a kulturális intézmények esetében a vezetői tisztségre pályázókra a törvény engedményt tartalmaz a pályázó végzettségét illetően”

– közölte kedden a hivatal sajtóosztálya. A történtek tükrében tehát a városvezetés úgy döntött, hogy „az utólagos jogi viták és értelmezések elkerülése érdekében a Művelődési Ház vezetői pozíciójára vonatkozó versenyvizsgát meg kell ismételni”, ezért az állás újra meg fogják hirdetni, ezúttal azonban mérsékelnék a végzettségre vonatkozó előírásokon.

Egyébként az erre vonatkozó módosítást ismét a helyi önkormányzati képviselő-testületnek kell elfogadnia.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 23., kedd

Szállodai medence fölötti mennyezet omlott be, vörös beavatkozási tervet léptettek érvénybe

Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – adta hírül a Szeben megyei tűzoltóság.

Szállodai medence fölötti mennyezet omlott be, vörös beavatkozási tervet léptettek érvénybe
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Drasztikus adóemelés Marosvásárhelyen: megvonják a kedvezményeket a fogyatékkal élőktől

Januártól a lakásokra kivetett adók legalább 79 százalékkal nőnek, de a régi épületek esetében ez elérheti a 150-180 százalékot is. A gépkocsik után fizetendő illeték emelkedése jelentéktelen. Az adóemelés mértékéről a kormány döntött.

Drasztikus adóemelés Marosvásárhelyen: megvonják a kedvezményeket a fogyatékkal élőktől
2025. december 23., kedd

Alig adták át, máris baleset történt a moldvai (A7-es) autópályán

Átadták a forgalomnak kedden a moldvai (A7-es) autópálya Focșani és Adjud közötti szakaszát. Egy órára négy ember sérülésével járó autóbaleset történt, amelyben három autó volt érintett.

Alig adták át, máris baleset történt a moldvai (A7-es) autópályán
2025. december 23., kedd

Cseke Attila: közel egymillió ingyenes kataszteri iratot bocsátottak ki eddig

A közszolgáltatás ingyenessé tétele óta 928 ezer telekkönyvi kivonatot és kataszteri térképkivonatot bocsátottak ki a tulajdonosoknak – jelentette ki kedden Cseke Attila fejlesztési miniszter.

Cseke Attila: közel egymillió ingyenes kataszteri iratot bocsátottak ki eddig
Hirdetés
2025. december 23., kedd

A válság szele – a romániai lakosság csaknem fele kevesebbet tervez költeni az idei téli ünnepekkor, mint tavaly

A romániaiak csaknem fele kevesebbet tervez költeni az idei téli ünnepek alatt, mint tavaly – derül ki az Avangarde közvélemény-kutatásának kedden ismertetett adataiból.

A válság szele – a romániai lakosság csaknem fele kevesebbet tervez költeni az idei téli ünnepekkor, mint tavaly
2025. december 23., kedd

Elfogadták a módosított magánnyugdíjtörvényt

Döntő házként elfogadta a képviselőház keddi ülésén a magánnyugdíjak kifizetését szabályozó felülvizsgált törvénytervezetet.

Elfogadták a módosított magánnyugdíjtörvényt
2025. december 23., kedd

Nem korlátozzák a nyugdíjasok utazását Marosvásárhelyen, ingyenesség a városházán dolgozóknak is

A marosvásárhelyi önkormányzati képviselők elvetették a nyugdíjasok ingyenes utazásának korlátozását, ugyanakkor újabb társadalmi csoportok számára tettek elérhetővé díjmentes bérleteket a tömegközlekedési eszközökön.

Nem korlátozzák a nyugdíjasok utazását Marosvásárhelyen, ingyenesség a városházán dolgozóknak is
Hirdetés
2025. december 23., kedd

A Temesvári Nyugati Egyetem rektora lehet az új tanügyminiszter, de csak az ünnepek után dönt arról, hogy elvállalja-e

A Temesvári Nyugati Egyetem rektora, Marilen Pirtea veheti át Daniel David helyét az oktatási minisztérium élén.

A Temesvári Nyugati Egyetem rektora lehet az új tanügyminiszter, de csak az ünnepek után dönt arról, hogy elvállalja-e
2025. december 23., kedd

Frontális ütközés Oroszhegy községben

Két autó ütközött frontálisan kedd reggel az Oroszhegy községhez tartozó Székelyszentkirály és Tibód közötti útszakaszon. A balesetben egy személy megsérült.

Frontális ütközés Oroszhegy községben
2025. december 23., kedd

Dróntámadások miatt figyelmeztették RO-Alerttel Tulcea és Galac megye lakosságát

Oroszország keddre virradóra újabb dróntámadásokat intézett Ukrajna ellen; a hatóságok RO-Alert üzenetben figyelmeztették az ukrán határral szomszédos Tulcea és Galac megye lakosságát drónok vagy dróndarabok becsapódásának veszélyére.

Dróntámadások miatt figyelmeztették RO-Alerttel Tulcea és Galac megye lakosságát
Hirdetés