
Fotó: Barabás Ákos
Ünnepélyesen megáldották, majd megnyitották a székelyudvarhelyi Vitality klinikát: a Pethő család finanszírozta befektetés révén megújult a Budvár utca 40. szám alatti ingatlan, amelynek első emeletén már a jövő hét elejétől nyolc szakágban indul a járóbeteg-rendelés.
2019. március 29., 18:592019. március 29., 18:59
Régi álom volt, de konkrétan 2015-ben fogalmazódott meg az elképzelés, hogy magánklinikát hozzanak létre Székelyudvarhelyen – mondta el az egészségügyi központ megnyitóünnepségén Székely Pál, a létesítmény ügyvezető igazgatója.
– magyarázta az ügyvezető. Hétfőtől az épület első emeletén működik majd a járóbeteg-rendelő: mintegy
Fotó: Barabás Ákos
Rövid távon azonban bővül a kínálat, tudtuk meg: kardiológus és dietetikus, illetve orr-fül-gégész szakemberek várják majd a pácienseket. „A középtávú célok között szerepel az alsó szinten imagisztikai, illetve rekuperációs központ létrehozása, valamint, hosszú távon a felső emeleten műtőegyüttes létrehozása” – magyarázta Székely Pál.
A továbbiakban felszólalt Kacsó István, a létesítmény orvosigazgatója is, aki elmondta:
Fotó: Barabás Ákos
Az eseményen jelen volt Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője, aki egyebek mellett Albert Schweitzer elhíresült mondása, „a boldogság nem más, mint jó egészség és rossz memória” apróján kijelentette: a székelyeket ismét rákényszeríti a sorsuk, hogy fordítva üljenek a lovon, nekik ugyanis a memóriájuk jó, az egészségük az kevésbé. „A székelyek a külhoni nemzetrészek közül a legtávolabb eső helyen, a többségi nemzet kultúrájával és vallásával körbevéve is megőrizték magyar identitásukat, hagyományaikat és szokásaikat.
– fejtette ki. Hozzátette: megtört a lendület, amely a székelyföldi közösséget 20 évvel ezelőtt még jellemezte. „Ritka manapság az innovatív fejlesztés, amely nemcsak egy család megélhetését biztosítja, hanem ezen túlmutatva, egy egész közösséget szolgál.
Fotó: Barabás Ákos
– méltatta a beruházást Szász.
Az esemény díszmeghívottja Fábián Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára volt. A szalagvágást követően a részvevők megtekinthették a klinika járóbeteg-rendelőit.
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Forgalmi változás lesz a sepsiszentgyörgyi Patak utcában, a Cigaretta utca és a Kós Károly utca közötti szakaszon hétfő reggeltől.
Súlyos baleset történt vasárnap a Beszterce-Naszód megyei Mezőörményesen, ahol egy személy traktor alá szorult.
Alkoholfogyasztással összefüggő közúti balesetekhez riasztották a rendőröket az elmúlt napokban. Csíkszenttamáson egy jogosítvány nélküli, ittas sofőr frontálisan ütközött, Maroshévízen pedig egy autó hídfőnek csapódott, a balesetben egy utas megsérült.
Hétfőn ül össze a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos vezetősége, hogy döntsön a kormányból való esetleges kilépésről szóló belső konzultáció menetrendjéről.
Egy autóbalesethez és két tűzesethez riasztották szombatról vasárnapra virradó éjjel a Maros megyei tűzoltókat.
Száraz növényzet gyúlt ki a Hargita megyei Galócás községben, a tűz mintegy 20 hektáros területet érint.
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus templom tornyának felújítása miatt emelték le a keresztet és a toronygömböt, amiből érdekes, 1868-ban oda elhelyezett tárgyak kerültek elő. Ezek májusig a múzeumban tekinthetők meg.
Eljárás indult egy iráni férfi és egy román nő ellen, miután megpróbáltak bejutni az Egyesült Királyság nukleáris elrettentő rendszerének egyik kulcsfontosságú haditengerészeti támaszpontjára – jelentette szombaton a PA Media és a dpa.
A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.
Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.
6 hozzászólás