
Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Sürgősen rendezni kell a helyi választott tisztségviselők mandátumának meghosszabbítását, különben június 21-e után egyetlen hivatalos dokumentumot sem írhatnak alá, lebénul a közigazgatás – vetették fel kedden a Megyei Jogú Városok Szövetségének képviselői a Ludovic Orban miniszterelnökkel és a kormány tagjaival Bukarestben tartott találkozón.
2020. június 10., 13:582020. június 10., 13:58
2020. június 10., 13:582020. június 10., 13:58
A szövetség vezetőtanácsa hosszú kihagyás után első alkalommal egyeztetett személyesen a kormány képviselőivel, a parlamenti pártok elnökeivel és a frakcióvezetőkkel – mondta el lapunknak a megbeszéléseken részt vevő Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere rámutatott, június 21-én lejár a helyi választottak mandátuma,
A köztes időszakra rendezni kell a jogi helyzetet, különben a közigazgatási dokumentumok érvényüket veszítik. Az alkotmánybíróság múlt héten alkotmányellenesnek nyilvánította a helyi választott tisztségviselők mandátumának meghosszabbításáról szóló sürgősségi kormányrendeletet májusban jóváhagyó törvényt.
A találkozón a polgármesterek sürgették a költségvetés-kiegészítést, ugyanakkor elvi kérdések is felmerültek a büdzsé kapcsán. Kérték, a helyi pénzügyek törvénykönyvébe rögzítsék, hogy a személyi jövedelemadóból mennyit kapnak az önkormányzatok. Ha minden évben ezt a kérdést a költségvetési törvénnyel szabályozzák,
A találkozón felvetették a digitalizáció fontosságát, hogy az állami adatokhoz minden közintézmény hozzáférhessen. Azzal érveltek, hogy akkor
nagyobb lenne az átláthatóság, és közpénzt lehetne megtakarítani, hiszen jelenleg rengeteg közalkalmazottat foglalkoztatnak csak azért, hogy ezeket az adatokat kezeljék.
A polgármesterek igénye, hogy a helyi rendőrség kerüljön vissza a belügyminisztériumtól az önkormányzatok fennhatósága alá, mert rengeteg olyan hatásköre van az építkezések, a környezetvédelmi kihágások kapcsán, amiket már hónapok óta nem gyakorol, és nincs ellenőrzés.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás