
Szerda délutántól már nem kell a kerülő úton közlekedni Korond központjában.
2010. november 17., 19:392010. november 17., 19:39
2010. november 18., 13:552010. november 18., 13:55
Bár a munkálatok még nem fejeződtek be, a helyi önkormányzat úgy döntött, a közúti forgalmat már ráengedhetik, a felújított átkelő avatásával pedig még ráérnek. „Azért van még mit dolgozni a hídon, de ezek már inkább szépítési és utómunkálatok, amennyire az idő engedi, próbáljuk véghezvinni. Viszont ilyen körülmények közt nem látom értelmét, hogy továbbra is kerülő útra tereljük a forgalmat, a lényeg, hogy lehessen közlekedni, aztán majd meglesz az ünnepélyes avatás is” – mondta Katona Mihály korondi polgármester.
Ottjártunkkor épp a tiltótáblákat távolították el, egy ideig rendőrök irányították a terelőútra a forgalmat, majd a közlekedés visszaállt régi rendjébe.
Megelégelték a magyarázkodást, őszinte válaszokat várnak a városvezetéstől az adóemelések kapcsán a sepsiszentgyörgyiek. Egy felhívásban arra buzdítják a lakókat, ne csak az online térben adjanak hangot az elégedetlenségüknek.
Nyolc évig volt használaton kívül a szentegyházi Bartók Béla Művelődési Ház, amelyet most, egy nagyszabású felújítást követően ismét birtokba vehettek a lakók. Az avatóünnepségen a közösség gyűjtőpontjának nevezték az épületet.
A Craiovai Egyetem etikai bizottsága pénteken úgy döntött, hogy vizsgálatot indít az igazságügyi miniszter, Radu Marinescu doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanú ügyében.
A bukaresti ítélőtábla pénteken helyt adott Nelu Iordache üzletember rendkívüli jogorvoslati kérelmének.
Radu Miruță védelmi miniszter és kormányfőhelyettes pénteken a Facebook-oldalán bejelentette, hogy a következő hónapokban felgyorsított ütemben összesen 21 haderőfejlesztési beruházásra készül a minisztérium.
Kilenc helyszínen tartott házkutatást a rendőrség pénteken. A Hargita és Maros megyékben végrehajtott akciók során jelentős értékű készpénzt, cigarettát, valamint mobiltelefonokat foglaltak le.
Önkormányzati vezetőkkel tanácskozott pénteken a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetése. Kelemen Hunor kijelentette, hogy az adóemelés sok családnak nehézséget okoz, bocsánatot kell kérniük mindenkitől.
Személyautó sodródott le egy baleset következtében a 13A jelzésű országútról Szentegyháza és Csíkszereda között, Kalibáskő közelében pénteken délután.
A bukaresti ítélőtábla bírája, Olimpiea Crețeanu pénteken január 30-ára halasztotta annak a keresetnek az elbírálását, amelyben Silvia Uscov ügyvédnő két alkotmánybíró – Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș – tisztségből való felfüggesztését kéri.
A litván hatóságok szerint az orosz katonai hírszerzés (GRU) állt egy 2024-es litvániai gyár elleni gyújtogatási kísérlet mögött; az üzem rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek – írja az Agerpres a Reuters pénteki beszámolója alapján.
szóljon hozzá!