
Fotó: Bodnár Arthur
Csütörtökön, május 13-án nyitotta meg kapuit a Küküllő-parti Dísznövény 2010 nevet viselő kertészeti kiállítás és vásár a székelyudvarhelyi városi parkban, ahol virág- és ajándékboltok, növénytermesztők, virág- és vetőmag-kereskedések, kertépítő vállalkozások mutatkoztak be, és kínálják termékeiket.
2010. május 13., 16:012010. május 13., 16:01
2010. június 06., 17:222010. június 06., 17:22
Fotó: Bodnár Arthur
A vasárnapig látogatható virágparádén több mint harminc kiállító rukkolt elő szebbnél szebb virágaival, növényeivel, és jó hír, hogy immáron szép számban mutatkoznak be helyi vállalkozások is. A már harmadik alkalommal sorra kerülő kiállítás és vásár révén közelebb kerülhetünk a természet csodáihoz, biztos vagyok benne, hogy minden látogató talál majd újdonságot – hangsúlyozta Bunta Levente polgármester.
A virágvásár ezúttal a városnapok részét képezi, így nem mellékes, hogy szintén a városi parkban épült fel a Hagyományos Mesterségek Utcája is, a sportcsarnokban Tavaszi Expót tartanak, körülötte pedig ütközős autókból, kis vonatból, egyéb, a gyerekek számára izgalmat hordózó érdekességekből játékpark épült ki, így a város ezen része az elkövetkező napokban igazi nyüzsgő életet fog élni.
Fotó: Bodnár Arthur
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.