Hirdetés
Hirdetés

Világimanappal összevont csendes nap Marosvásárhelyen

Papp Noémi vendéglátó lelkész köszönti az imanapon részt vevőket •  Fotó: Kiss Gábor

Papp Noémi vendéglátó lelkész köszönti az imanapon részt vevőket

Fotó: Kiss Gábor

Világimanapot és egyházmegyei csendes napot tartottak pénteken Marosvásárhelyen az evangélikus-lutheránus asszonyok. Immár második alkalommal tartották közösen ezt az alkalmat, lehetőséget teremtve az együttlétre, beszélgetésre, de igehallgatásra, imádkozásra is.

Simon Virág

2020. március 07., 12:422020. március 07., 12:42

A Kolozsvári Evangélikus-Lutheránus Egyházmegyéhez tartozó gyülekezetek asszonyai, mintegy nyolcvanan pénteken Marosvásárhelyen vettek rész egy közös alkalmon, amely keretében megtartották a női világimanapot és az egyházmegyei csendes napot is. A házigazda Papp Noémi lelkésznő a Székelyhonnak elmondta, hogy Szatmárról, Nagykárolyból, Besztercéről, Zselykről, Nagyváradról, Nagybányáról és Kolozsvárról érkeztek Vásárhelyre az evangélikus asszonyok. A csendes napot és a világimanapot tavalytól kötötték egybe, mert voltak olyan közösségek, ahol nem ünnepelték meg az imanapot, de igény volt arra, hogy ők is bekapcsolódjanak ebbe a rendezvénybe. A női világimanapon ugyanis

a résztvevők betekintést nyerhetnek egy-egy távoli ország történelmébe, jelenébe, az ottani nők életébe.

Idén a női világimanapot Zimbabwe állította össze, ahol hivatalosan biztosítják ugyan a nők és a férfiak közötti egyenjogúságot, de még mindig a többnejűség uralkodik, és a fiatal lányokat sokszor kényszerházasságba erőltetik, idősebb férfiak sokadig feleségeként.

Kis füzetben voltak az énekek, imádságok és a hasznos tudnivalók Zimbabwéről •  Fotó: Kiss Gábor Galéria

Kis füzetben voltak az énekek, imádságok és a hasznos tudnivalók Zimbabwéről

Fotó: Kiss Gábor

A vásárhelyi alkalmon a résztvevők sok mindent megtudhattak Zimbabwéról, meghallgathatták Boldizsár Beáta evangélikus lelkész, püspöki titkár igahirdetését is.

Hirdetés

 

A találkozó második felében Nagy Gizella mentálhigiénés segítő és Kedei Ibolya szociális munkás, unitárius vallástanár a Nők az elengedés folyamatában címmel tartottak előadást. Ezen többek között a gyászról, a vesztességről beszéltek, és bemutattak egy olyan módszert, amely segítségével meg lehet találni a kiutat a vesztesség, gyász „mocsarából”.

Papp Noémitól azt is megtudtuk, hogy az imanapon gyűlt adományokból részben támogatják az imanapi programot összeállító zimbabwei asszonyokat, részben – az országos imanapi bizottság döntése alapján – az unitárius egyház által szervezendő, a családon belüli erőszak megelőzésére szervezett rendezvényt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 06., hétfő

Nicușor Dan: Romániának jelenleg nincsenek üzemanyag-ellátási problémái

Romániának jelenleg nincsenek üzemanyag-ellátási problémái, az ebben az ágazatban tevékenykedő vállalatok pedig a nemzetközi piachoz igazodó árakon vásárolnak – jelentette ki hétfőn Nicușor Dan államfő.

Nicușor Dan: Romániának jelenleg nincsenek üzemanyag-ellátási problémái
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Csíkszentkirályon a húsvéti locsolkodás hagyománya apáról fiúra, anyáról lányra száll – videó

Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.

Csíkszentkirályon a húsvéti locsolkodás hagyománya apáról fiúra, anyáról lányra száll – videó
2026. április 06., hétfő

Erős füsttel járó tűzeset Szászrégenben

Sűrű füst keletkezett egy szászrégeni lakásban hétfőn, miután kigyulladt egy főzéshez használt készülék. Egy férfit evakuálni kellett a lakásból – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Erős füsttel járó tűzeset Szászrégenben
2026. április 06., hétfő

A pogányság és kereszténység is békében megférnek a húsvéti képeslapokon

Bár már leáldozott a húsvéti képeslapküldés szép szokása, a korábban képeslapokon ábrázolt húsvéti szimbólumok tovább élnek az internetes üdvözleteken is. Vajon valaha elgondolkozunk-e azon, hogy mit üzennek a képek?

A pogányság és kereszténység is békében megférnek a húsvéti képeslapokon
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kéthetes előrejelzés Székelyföldre: lehűlés, majd felmelegedés

Változékony, gyakran szeszélyes időjárásra számíthatunk Székelyföldön a következő két hétben – derül ki a Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) előrejelzéséből. Az ortodox húsvét idején csapadékos idő ígérkezik a térségben is.

Kéthetes előrejelzés Székelyföldre: lehűlés, majd felmelegedés
2026. április 06., hétfő

Több, mint 10 ezer lej értékű lopást követtek el Hargita megyei fiatalok – rendőrkézre kerültek

Összesen 13 ezer lej értékben tulajdonított el vagyontárgyakat három Hargita megyei fiatal egy kézdivásárhelyi vállalat telephelyéről, közülük kettőt már őrizetbe vettek – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Több, mint 10 ezer lej értékű lopást követtek el Hargita megyei fiatalok – rendőrkézre kerültek
2026. április 06., hétfő

Melléképület gyulladt ki Székelyhodoson, a lakók eloltották a tüzet

Egy lakóház melléképületében csaptak fel a lángok hétfőn délután Székelyhodoson, a tüzet már eloltották a lakók, amire a tűzoltók a helyszínre érkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Melléképület gyulladt ki Székelyhodoson, a lakók eloltották a tüzet
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Több sofőrt is ittas vezetésen kaptak a rendőrök vasárnap

Többen ültek ittasan a kormányhoz húsvét vasárnap Hargita megyében: volt, aki emiatt árokba hajtott, ugyanakkor akadt olyan sofőr is, aki nem elég, hogy ittas volt, jogosítvánnyal sem rendelkezett sőt, autója sem volt bejegyezve.

Több sofőrt is ittas vezetésen kaptak a rendőrök vasárnap
2026. április 06., hétfő

Hideg, szeles és csapadékos időre vált a napsütés Székelyföldön

Hideg időre, erős szélre és vegyes csapadékra figyelmeztető előrejelzést adott ki hétfőn a Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM), amely Székelyföld térségét is érinti.

Hideg, szeles és csapadékos időre vált a napsütés Székelyföldön
2026. április 06., hétfő

Fennakadásmentesen zajlik a levélszavazatok átvétele a csíkszeredai Főkonzulátuson

Gördülékenyen zajlik a levélszavazatok átvétele a Csíkszeredai Főkonzulátuson, ahol a választókat hosszabbított nyitvatartással, személyes segítséggel és rugalmas megoldásokkal is segítik, hogy mindenki érvényesen és határidőn belül adhassa le voksát.

Fennakadásmentesen zajlik a levélszavazatok átvétele a csíkszeredai Főkonzulátuson
Hirdetés