
Fotó: Hargita megyei tűzoltóság
A világháborús harcok alatt fel nem robbant, és az elmúlt nyolc hónapban előkerült lőszereket semmisítettek meg Tusnádon a Hargita és Brassó megyei tűzoltóság tűzszerészei csütörtökön.
2024. október 10., 16:012024. október 10., 16:01
A művelet során a pirotechnikai szakemberek több gránátot, töltényt és lőszert semmisítettek meg, az akcióhoz 4,5 kg TNT-t és három gyújtószerkezetet használtak fel. A Hargita megyei tűzoltóság közleményében kiemeli, a bevetést maximális biztonsági feltételek mellett hajtották végre.
Idén ez volt a második ellenőrzött megsemmisítő akció, az első hasonló februárban volt.
A tűzoltóság felhívja a figyelmet arra, hogy a korrózió előrehaladott állapota ellenére a katonai konfliktusokból visszamaradt, fel nem robbant lőszerek még mindig aktívak lehetnek, és mozgatásuk tragédiát okozhat. Ezeket nem szabad megérinteni, megütni vagy mozgatni, tilos ócskavasként értékesíteni. Semlegesítésüket, megsemmisítésüket kizárólag pirotechnikai szakemberek végezhetik, akik erre megfelelő képesítéssel rendelkeznek. Amennyiben tehát valaki ilyen lőszerre bukkan, törvényi kötelessége értesíteni róla a hatóságokat, például a 112-n.
Fotó: Hargita megyei tűzoltóság
Fotó: Hargita megyei tűzoltóság
Fotó: Hargita megyei tűzoltóság
Fotó: Hargita megyei tűzoltóság
Fotó: Hargita megyei tűzoltóság
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
Kilép az RMDSZ bukaresti képviselőházi frakciójából Zakariás Zoltán, az EMSZ elnöke, és a továbbiakban független képviselőként folytatja tevékenységét. A Szövetség részéről becsületbeli lemondásra szólították fel.
Meghalt egy férfi kedden egy nagyszebeni tömbházlakásban kiütött tűzben. A 65 éves férfi elszenesedett holttestét a tűzoltók találták meg.
Legalább 882 millió forintot (2,4 millió eurót) fizet vissza a magyar vásárlóknak és 437 millió forint (1,2 millió euró) bírságot fizet be a költségvetésbe a Temu online piactér európai üzemeltetője a Gazdasági Versenyhivatal eljárásának következtében.
A hőmérséklet szerdától országszerte csökkenni fog, csütörtökön és pénteken pedig az évszakhoz képest szokatlanul hideg idő várható, a hőmérsékleti értékek 8–12 fokkal alacsonyabbak lesznek a többéves átlagnál.
Kompromisszumos költségvetést fogadott el Hargita Megye Tanácsa keddi, áprilisi ülésén. Bevételi oldalon 828 millió lejjel, kiadási oldalon 907 millió lejjel számolnak. A két összeg közötti különbség egyensúlyba hozása még számos tényezőtől függ.
A Szociáldemokrata Párt (PSD), a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Béke – Románia az első frakciói kedden benyújtották a parlamentben a bizalmatlansági indítványt.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) közös bizalmatlansági indítványát nagy valószínűséggel megszavazza majd a parlament, és a kormány megbukik – jelentette ki Tánczos Barna kormányfőhelyettes.
Tarr Zoltánt, a Tisza Párt alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter.
Romániában nincs gázolajhiány, a helyenként jelentkező ellátási zavarokért az üzemanyag-forgalmazók a felelősek, mivel nekik kell biztosítaniuk a megfelelő logisztikát és az időben történő szállítást.
szóljon hozzá!