Vezetőváltás az alfalvi RMDSZ-nél

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Szokatlanul nagy érdeklődés övezte szombaton a RMDSZ gyergyóalfalvi szervezetének tisztújító közgyűlését. A Petőfi Sándor Művelődési Házban 271 tagsági könyvvel rendelkező alfalvi és borzonti polgár szavazott a két elnökjelöltre, valamint az új választmányra. A szervezet új elnökévé Szakács László Leventét választották.

Gergely Imre

2012. február 12., 21:552012. február 12., 21:55

2012. február 14., 00:572012. február 14., 00:57

Szakács László Levente jött, Gáll Mihály ment

Már a résztvevők számán látszott, hogy komoly mozgósítás előzte meg az alfalvi RMDSZ éves közgyűlését. A szervezet elnökségi tisztségét 18 éven át betöltő Gáll Mihály támogatói, valamint az elnökséget most megpályázó Szakács László Levente mellett állók is igyekeztek a velük szimpatizálókat minél nagyobb számban összehívni, a választás megnyerésének biztosítására. Információink szerint a községben több mint 150 személy lépett be az RMDSZ-be az elmúlt egy-két hétben. A nagy érdeklődés és a két jelölt „tábora” közti, érezhetően komoly ellentétek dacára a községben szokásosnál jóval civilizáltabb légkörben zajlott a közgyűlés.


Szokatlan elnöki beszámoló

A Bende Sándor gyergyószéki területi elnök vezette közgyűlésen a magyar és a székely himnusz eléneklése, valamint a Csala Zsolt néhai alpolgármester emlékének szentelt egy perces néma csend után Gáll Mihály elnöki beszámolója szerepelt napirenden. A beszédben saját tevékenységét érintően a községben általa végzett kérdőíves konzultáció alapján rögzített statisztikai adatok jelentették a fő mondanivalót, felsorolta a válaszadók által megfogalmazott panaszokat is. Például: a piac rossz helyen van, a kultúrházat ne kft. működtesse, a temető felé nincs járda stb.

Gáll ugyanakkor az RMDSZ csúcsvezetésének tevékenységét is értékelte, mondván, hogy mint mindenhol, itt is vannak korrupt, eltávolítandó politikusok, de „egy rothadt fa miatt nem szabad kivágni az erdőt”. Hozzátette, véleménye szerint nem lényeges, hogy ki mellé áll az RMDSZ a kormányzásban, de mindenképpen kormányon kell maradnia.

Kampánybeszédek, érdemek és vádak

A jelenlévők (a tavaly sorra került három, szabálytalannak ítélt közgyűlés után) elfogadták a helyi szervezet alapszabályát, majd döntöttek arról, hogy az új választmány 21 tagú lesz. Ezt követően a hivatalban lévő és újabb mandátumért pályázó elnök, Gáll Mihály és kihívója, Szakács László Levente megtartotta „kampánybeszédét”. Gáll taglalta az elmúlt közel két évtized alatti tevékenysége alatti történéseket, amelyre kezdeményezőként büszke, többek között a gazdanapok megszervezését, a március 15-i ünnepségeket, több szobor felállítását a községben, a Vadárvácska vendégházban sorra került képzőművészeti alkotótáborokat.

Ugyanakkor rátért arra, hogy a kultúrház vezetőjeként nem kapta meg a község vezetésétől azt a támogatást, amivel a létesítményt modernizálni lehetett volna – emiatt terveiből szinte semmit nem tudott megvalósítani.

Szakács László Levente rövid bemutatkozását követően kijelentette, Gáll Mihály kultúrház-vezetői tevékenysége sokaknak nem tetszett a községben, főként, „amik a lakodalmak, torok megrendezésekor történtek”. Szakács azt is Gáll Mihály hibájául rótta fel, hogy RMDSZ-elnökként úton-útfélen szidalmazta a szervezet színeiben megválasztott polgármestert, és az utóbbi időben többször konzultált az MPP helyi vezetőivel, mint az RMDSZ tisztségviselőivel. Szakács kifejtette: az RMDSZ csúcsvezetésében is fiatalítás történt, eljött erre az idő Alfaluban is.

Változást hozott a választás

Mindkét jelölt jelentős „szavazótáborral” rendelkezett – derült ki a voksok összeszámlálása után. A mozgósítás Szakács László Leventének sikerült jobban, aki mindössze 9 szavazattal kapott többet Gáll Mihálynál. Gáll kérésére kétszer is sor került a szavazatok újraszámlálására, de ez a lényegen nem változtatott, 18 év után új elnöke van Gyergyóalfalu és Borzont RMDSZ-szervezetének. A huszonegy tagú választmányba bekerült személyek közül Szekeres Ferenc, Vaszi László és Vizoli Vilmos kapta a legtöbb szavazatot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
Hirdetés
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
2025. december 31., szerda

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel

Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel
2025. december 31., szerda

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson

Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson
Hirdetés