
Meg kell barátkozni az Egyéni Virtuális Térrel (SPV). Ettől az évtől már csak interneten lehet benyújtani az egységes adóbevallást
Fotó: Gecse Noémi
Már most le van terhelve az egységes adóbevallások online benyújtására szolgáló elektronikus rendszer, ezért nem ajánlott a március 15-ei határidő előtti napokig várni a nyilatkozat leadásával. A korábbi évekhez képest idén ezt két hónappal korábban kell megtenni, egyelőre nem tudni, az érintettek közül mennyien feledkeztek meg az előrehozott határidőről.
2019. március 06., 22:062019. március 06., 22:06
2019. március 06., 22:072019. március 06., 22:07
Tíz napjuk maradt az adóbevallás benyújtására azoknak, akik tavaly valamilyen független tevékenységből valósítottak meg jövedelmet.
korábban ugyanis május 25-én, tehát több mint két hónappal később járt le az említett terminus. Változás ugyanakkor az is, hogy ettől az évtől már
Mivel a nap huszonnégy órájában folyamatosan nő azoknak az aránya, akik eleget tettek adóbevallási kötelezettségüknek, nem volna értelme arányokról beszélni,
– tájékoztatott Katona Hajna adóügyi osztályvezető. Felvívta viszont a figyelmet arra, hogy a nyilatkozat kitöltésére szolgáló, az Országos Adóhatóság (ANAF) honlapjának főoldaláról elérhető Egyéni Virtuális Tér (Spaţiul Privat Virtual – SPV) felület már most le van terhelve és meglehetősen lassan működik, ezért sem érdemes a határidő előtti utolsó napokra hagyni az adóbevallás leadását.
– fogalmazott a székelyudvarhelyi közpénzügyi hivatal adóügyi osztályának vezetője, aki ugyanakkor a benyújtott nyilatkozatra érkező visszaigazolás fontosságát is hangsúlyozta. „Akármennyire türelmetlenek, vissza kell nézni azt a bizonylatot, és meg kell győződni róla, hogy beérkezett az adóbevallásuk” – nyomatékosította. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert
Ellenkező esetben – azaz ha az ügyfél nem kapott második visszaigazolást – az elektronikus adóbevallást meg sem kapta a pénzügy.
Ami az elektronikus adóbevallásra történő teljes áttérést illeti, Katona Hajna kérdésünkre elmondta, igaz ugyan, hogy ettől az évtől lehet kizárólag online benyújtani a nyilatkozatot, de egy-két adókategóriát leszámítva már tavaly is lehetőség volt ezt megtenni, így
Azoknak viszont, akik idén nyújtanak be először egységes adóbevallást, fontos tudniuk, hogy az Egyéni Virtuális Térbe való regisztrációhoz szükségük lesz egy azonosító számsorra, amelyért fel kell keresniük a legközelebbi közpénzügyi hivatalt.
– magyarázta Katona Hajna.
Lezárult az előkészítő szakasz, így elkezdődhet a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia nyomán indult büntetőper elsőfokú tárgyalása. Noha voltak problémák a nyomozati anyaggal, ez nem változtatott a helyzeten.
Az emberek kormányt akarnak, nem érdeklik őket a politikusok választási vitái – jelentette ki szerdán Nicușor Dan.
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán bejelentette, kezdeményezni fogja az Európai Bizottságnál (EB), hogy vegyék le a barnamedvét a szigorúan védett fajok listájáról és helyezzék át egy másik listára.
A Hargita megyei tűzoltók összesen 18 sürgősségi esethez vonultak ki a hét első két napján, miközben 16 Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak a településeken megjelenő medvék miatt.
Két órára felfüggesztik tevékenységüket csütörtökön az ország igazságügyi orvosszakértői és a törvényszéki orvostani szolgálatok munkatársai. A tiltakozó akcióhoz a Hargita Megyei Törvényszéki Orvostani Szolgálat is csatlakozik.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elfogadta az alapélelmiszerek árréskorlátozását december 31-éig meghosszabbító jogszabálytervezetet.
A TAROM légitársaság adóssága megközelíti a 930 millió lejt és 105 millió lejjel meghaladja a teljes vagyonát, a tavalyi évet pedig 186 millió lejes veszteséggel zárta.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország 14 megyéjében.
Erősödött szerdán a román deviza az euróhoz képest, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 0,42 banival (0,08 százalékkal) 5,2344 lejre csökkent a keddi 5,2386 lejről.
A kiskérődző-pestis miatt nem lehet Maros megyéből az uniós országokba exportálni a bárány- és juhhúst, nem lehet a megyéből kivinni az állatokat, és az áthaladó állatszállítókat is le kell fertőtleníteni. Ez utóbbit a rendőrség ellenőrzi.
szóljon hozzá!