A csíkszeredai Tavasz utcában kedden több személy esett egymásnak egy rendezvényen, amit egyikőjük lakásán tartottak. A rendőrségnek kellett megoldania a konfliktust, melyet a sürgősségi 112-es telefonszámon jelentettek.
2012. január 17., 16:162012. január 17., 16:16
2012. január 20., 18:272012. január 20., 18:27
A környéken tartózkodó két rendőrjárőr rövid időn belül közbelépett, lecsillapítva a kedélyeket. A vizsgálatok során kiderült, hogy a 28 éves G. E. lakásán összejövetelt tartottak, melyen tizenöt személy (férfi és nő) vett részt.
A túlzott alkoholfogyasztás miatt egy adott pillanatban nézeteltérés támadt a házigazda és az 51 éves tusnádi illetőségű C. A. között. A vitába – mely tettlegességig fajult – az összes jelen lévő személy bekapcsolódott. Fadarabokkal, csövekkel és egyéb, kéznél lévő tárgyakkal estek egymásnak. A verekedésben G. E. megsérült, így őt a csíkszeredai megyei kórházba szállították, ahol elsősegélyben részesült, majd átszállították a marosvásárhelyi megyei kórházba további vizsgálatok elvégzéséért. A rendőrség igazoltatta a konfliktusban részt vevő személyeket, akik nagyobbrészt a környező településekről jöttek. Ellenük büntetőeljárást indítottak.
Ugyancsak kedden – lakossági bejelentés nyomán – a helyszínen fogták el a rendőrök azt a két személyt, akik egy csíkszeredai kereskedelmi egység területéről fém tárgyakat próbáltak ellopni. A homoródalmási 28 éves R. A. és társa, a 38 éves N. D. lopás közben került a rendőrség kezére. Az eltulajdonítani kívánt tárgyak maradéktalanul megkerültek. Lopás megalapozott gyanújával indítottak eljárást ellenük.
Megelégelték a magyarázkodást, őszinte válaszokat várnak a városvezetéstől az adóemelések kapcsán a sepsiszentgyörgyiek. Egy felhívásban arra buzdítják a lakókat, ne csak az online térben adjanak hangot az elégedetlenségüknek.
Nyolc évig volt használaton kívül a szentegyházi Bartók Béla Művelődési Ház, amelyet most, egy nagyszabású felújítást követően ismét birtokba vehettek a lakók. Az avatóünnepségen a közösség gyűjtőpontjának nevezték az épületet.
A Craiovai Egyetem etikai bizottsága pénteken úgy döntött, hogy vizsgálatot indít az igazságügyi miniszter, Radu Marinescu doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanú ügyében.
A bukaresti ítélőtábla pénteken helyt adott Nelu Iordache üzletember rendkívüli jogorvoslati kérelmének.
Radu Miruță védelmi miniszter és kormányfőhelyettes pénteken a Facebook-oldalán bejelentette, hogy a következő hónapokban felgyorsított ütemben összesen 21 haderőfejlesztési beruházásra készül a minisztérium.
Kilenc helyszínen tartott házkutatást a rendőrség pénteken. A Hargita és Maros megyékben végrehajtott akciók során jelentős értékű készpénzt, cigarettát, valamint mobiltelefonokat foglaltak le.
Önkormányzati vezetőkkel tanácskozott pénteken a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetése. Kelemen Hunor kijelentette, hogy az adóemelés sok családnak nehézséget okoz, bocsánatot kell kérniük mindenkitől.
Személyautó sodródott le egy baleset következtében a 13A jelzésű országútról Szentegyháza és Csíkszereda között, Kalibáskő közelében pénteken délután.
A bukaresti ítélőtábla bírája, Olimpiea Crețeanu pénteken január 30-ára halasztotta annak a keresetnek az elbírálását, amelyben Silvia Uscov ügyvédnő két alkotmánybíró – Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș – tisztségből való felfüggesztését kéri.
A litván hatóságok szerint az orosz katonai hírszerzés (GRU) állt egy 2024-es litvániai gyár elleni gyújtogatási kísérlet mögött; az üzem rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek – írja az Agerpres a Reuters pénteki beszámolója alapján.
szóljon hozzá!