
Fotó: Pál Árpád
Az Erasmus+ programnak köszönhetően egy héten át négy ország diákjai a hagyomány és a modernitás építkezésben való ötvözésének lehetőségeivel foglalkoznak Székelyudvarhelyen. A külföldi fiatalokat múlt héten köszöntötték a Tamási Áron Gimnázium dísztermében.
2017. április 03., 13:422017. április 03., 13:42
Ausztria, Magyarország és Németország egy-egy iskolájának diákjai, valamint a Tamási Áron Gimnázium tanulói, összesen negyvennyolc fiatal foglalkozik csütörtökig a fenntarthatóság kérdéskörének kidolgozásán. A vendégeket Bekő Melinda Erzsébet programvezető, Sándor Mária tanár, valamint a gimisek munkacsoportja fogadta az iskolában pénteken. A programvezető beszéde után Bíró Csaba, a polgármesteri hivatal munkatársa tolmácsolta Gálfi Árpád városvezető köszöntőjét, aki üzenetében kiemelte az Erasmus program pozitív hatásait, valamint a középiskolások nemzetközi együttműködésének fontosságát. Benczi Tibor aligazgató köszöntőbeszédében maradandó élményt kívánt a 424 éves iskola vendégeinek.
Monika Nierfeld, a projekt németországi koordinátora összefoglalta eddigi tapasztalatait. Elmondta, hogy a korábbi együttműködések alkalmával milyen sokat tanulhattak a fenntarthatóságról: a bécsi projekthéten például megtudhatták, miként lehet újrahasznosítani és eladni régi, már nem használt tárgyakat, a győri projekthéten a robottechnikával foglalkoztak az Audi-gyárban, Budapesten pedig az Unicum-gyárba is ellátogattak. Úgy gondolja, miközben a diákok a gazdaságosság különböző formáival ismerkedtek, kapcsolatokat építettek ki és fejlesztették nyelvtudásukat.
Fotó: Pál Árpád
A székelyudvarhelyi munkahétnek az építkezés a témája, megvizsgálják, hogy a régi épületeket miként lehet átalakítani és újra használatba adni. Ehhez többek közt a nemrég restaurált Haberstumpf-villát felújító Macops cég, illetve a múzeum szakemberei nyújtanak segítséget. Emellett a Bethlen-negyedi református templomot is megtekintik, amely egykor kazánháznak épült.
A következő tapasztalatcsere a németországi Essenben lesz. A program 2018-ban zárul.
Három Temes megyei rendőr megsérült szerda reggel a lugosi rendőrség egyik melléképületében történt robbanásban, ahol az erkölcsi bizonyítványokat kiállító iroda működik.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közölt adatai szerint a villamos energia, a kávé és kakaó ára, valamint a vasúti szállítás díja nőtt a legnagyobb mértékben az elmúlt egy évben.
Két román állampolgár is szerepel Európa legkeresettebb bűnözőinek listáján. Egyikük a mezőméhesi nőgyilkosság feltételezett elkövetője – szúrta ki a Digi24 hírportál.
A helyi és a központi közigazgatás reformjáról szóló törvénytervezet indoklása szerint az intézkedéscsomag alkalmazásával 2026-ban 3,367 milliárd lejjel csökkennek a költségvetési kiadások.
A novemberi 9,76 százalékról tavaly decemberben 9,69 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Két súlyos közlekedési szabályszegést is feltártak a rendőrök kedden Hargita megyében.
Egy szebeni férfit filmeztek le, amint túrasíléccel közlekedett az út szélén. Noha az úton el volt takarítva a hó, a széleken felgyűlt hómennyiség alkalmas volt a siklásra.
A tanügyben vagy a szenátusban tavaly már bevezették a költségcsökkentő intézkedéseket, újabb megszorítások nem indokoltak – jelentette ki kedd este Ilie Bolojan.
Januárban az iskolaigazgatók hatvan százalékának jár le a vezetői megbízatása, péntekig a megyei tanfelügyelőségeknek ki kell nevezniük az új iskolavezetőket. Székelyföldön több mint 250 iskolavezetőt érint az intézkedés.
Érezhetően enyhébb reggelre ébredtünk szerdán, Székelyföld-szerte többnyire csak mínusz 6–8 Celsius-fokig esett vissza a hőmérséklet.
szóljon hozzá!