
Fotó: Gálna Zoltán
Gyerekprogramok sokasága, költői estek, irodalmi beszélgetések, könyvbemutatók, dedikálások helyszíne volt csütörtöktől vasárnapig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház földszinti és emeleti előcsarnoka, kis- és próbaterme, protokoll- és klubterme. A nagyteremben koncertek voltak és színházi előadás, az Undergroundban ifjúsági produkció és filmvetítés.
2017. november 19., 19:142017. november 19., 19:14
Kortárs szerzőkből nem volt hiány az idei, 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron, hiszen a hazaiak mellett számos Magyarországról érkezett író és költő mutatta be könyvét, vagy beszélgetett az Irodalmi kávéházban, dedikált, osztotta meg gondolatait Arany Jánosról, művészetről, irodalomról, vagy a gyerekeknek berendezett Klubteremben a fiatal olvasók kérdéseire válaszolt.
Mindezek mellett egy-egy nagyobb esemény zárta a napot: csütörtökön a WH zenekar és Nádasdy Ádám Shakespeare megzenésített szonettjeinek előadása, pénteken a Kolozsvári Magyar Színház Shakespeare Julius Caesar című produkciója, szombaton pedig a Kaláka együttes és Lackfi János Arany János-műsora. A Kaláka és Lackfi szombat délelőtt a gyerekeknek mutatkozott be a Kutyából szalonna című műsorával.
A megzenésített szöveget angol nyelven Dagadu Sena énekelte, a zenekar – Márkos Albert, Gryllus Samu, G. Szabó Hunor – kíséretében. Magyar nyelven Nádasdy Ádám olvasta fel a szonetteket és mondott érdekességeket azokról, a fordításaikról, illetve Shakespeare-ről. A szövegeket úgy válogatta össze, hogy azok hat költő fordításában szólaljanak meg magyarul, így a közönség hallhatott Szabó Lórinc, Jánosházy György, Justus Pál, Szabó T. Anna, Varró Dániel és Keszthelyi Zoltán fordítást, illetve két dráma szövegrészletét Nádasdy tolmácsolásában.
Arról is beszélt a narrátor, hogy az 1600-as években a 154 szonett közül Shakespeare 80-at egy úgynevezett fekete hölgynek, míg 75-öt egy fiúnak írt. Hogy kik voltak ők, azt nem lehet tudni, minthogy azt sem, hogy ki volt az a WH, akinek először dedikálta ezeket.
Fotó: Gálna Zoltán
így a könyvvásáron a Költők kerekasztala a nagy magyar költőről szólt. Szombaton a színház kistermében Mészáros Sándor moderálásával Demény Péter, László Noémi, Karácsony Zsolt, Markó Béla, Lackfi János, Fekete Vince és Lövétei Lázár László osztotta meg Arany-élményét a közönséggel, illetve egy-egy Arany János-ihlette versét. A protokoll-teremben Gyéresi Júlia színművész olvasta fel Arany János összes versét.
Molnár Krisztina marosvásárhelyi képzőművész gyerekkori élményeiről, a ’80-as évekről beszélt a kisiskolásoknak, illetve olvasott fel A házicsoki színe című kötetéből. A gyerekek kérdésére válaszolva elmondta, kislányának kezdte mondani ezeket a történeteket, amelyekből összeállt a kötet. Arról mesélt többek közt, hogy a marosvásárhelyi gyerekek hogyan játszottak a „blokknegyedben”, sőt még egy narancssárga pokrócot is bemutatott, amely egykor fontos kelléke volt a gyerekek mindennapjainak, mert hol a fűbe terítették azt, hol a lépcsőházba, ha kint esett az eső.
Zágoni Balázs Barni prágai öltözete című kötetének bemutatóján a jelenlevők a Barni-könyvekkel kapcsolatos kérdéseiket tehették fel a szerzőnek, akinek első Barni-kötete 15 évvel ezelőtt látott napvilágot. Arra voltak kíváncsiak a gyerekek, hogy miért írta e történeteket, hogyan született meg Barni mesefigurája, illetve, hogyan fogadta azokat a főszereplő, az író Barni nevű kisfia, aki azóta már felnőtt, 18 éves fiatalember.
Több mint háromszáz éves tölgy terebélyesedik a székelyudvarhelyi szovjet síremlék közelében, amely a város legidősebb élő fájának számít. Szakemberek vizsgálatokat végeznek, majd tervet dolgoznak ki a fa életének meghosszabbítására.
Megnyílt pénteken a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakasza – jelentette be a brassói regionális útigazgatóság szóvivője, Elekes Róbert. A magashegyi úton 7 és 21 óra között lehet közlekedni.
A bukaresti ügyészség pénteken 60 napra hatósági felügyelet alá helyezte Makaveli néven ismert Alexandru Zidarut.
Az idei első negyedévben 11 876 lakást adtak használatba Romániában, 914-gyel kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.
A Román Vasúti Személyszállító Vállalat (CFR Călători) péntektől szeptember elejéig közvetlen összeköttetést biztosít a tengerpart és az ország főbb régiói között.
Márciushoz képest áprilisban 95 lejjel (1,6 százalékkal) 5843 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben is nagy erőkkel dolgozgtak az elmúlt 24 órában, a csütörtöki vihar okozta károk eltakarításán.
Az áprilisi 10,71 százalékról májusban 10,85 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az idei első negyedévben enyhén csökkent az átlagnyugdíj Romániában, miközben az infláció továbbra is magas maradt, és számos alapvető termék, valamint szolgáltatás ára jelentősen emelkedett – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) adataiból
Újra vannak körzeti állatorvosai Hargita megyének, akik a szerződéskötést követően a héten kezdtek el dolgozni. Egy körzetben azonban nem sikerült betölteni a megüresedett helyet, ott egyelőre átmeneti megoldást kell alkalmaznia a szakhatóságnak.
szóljon hozzá!