
Nem műgyűjtők, hanem csalók, akik azt állítják, hogy sok pénzt adnának egy régi varrógépért. Illusztráció
Megjelentek Sepsiszentgyörgyön a „varrógépes csalók”. A rendőrség közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy a város forgalmas részein szórólapok jelentek meg, amelyeken az áll, hogy német műgyűjtő régi német varrógépeket és festményeket vásárol, 60- 65 ezer eurót kínál, és hogy helyben készpénzzel fizet.
2017. november 07., 22:382017. november 07., 22:38
A Kovászna megyei rendőrök utánajártak az ügynek, és kiderült, hogy az ország több településén megjelentek a hasonló hirdetések, csak minden megyében más és más telefonszámmal, sőt előfordult, hogy gyanútlan áldozatok már beleestek a szélhámosok csapdájába. Nicoleta Tolvaj-Marin rendőrségi szóvivő szerint, a csalók általában azonos forgatókönyv szerint járnak el,
Eddig Kovászna megyében még nincs tudomásuk átverésről, és felkérik a lakosságot, hogy ne dőljenek be a csábító ajánlatnak, vagy ha már átverés áldozatai voltak, jelentsék a rendőrségen.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A hegyi- és búvármentőknek a nyár mindig intenzív időszak: ilyenkor többször kerül sor arra az emberileg, szakmailag, lelkileg nehéz feladatra, hogy élettelen testet emeljenek ki a vízből.
A termelők és a feldolgozók is nehéz időszakot élnek meg a tejiparban, az ágazatot sújtó válság okai összetettek, és általános megoldás sincs a helyzetre. Hargita megyében több ezerrel csökkent a tehénállomány – a hegyvidéken súlyosabbak a problémák.
Személyautó és kisbusz ütközött csütörtök este a Maros megyei Mezőcekeden. Az ütközés következtében mindkét jármű lesodródott az úttestről.
Egy hete eltűnt kamaszlányt keres a Maros megyei rendőrség.
A csütörtök délutáni viharkárok elhárításában Marosvásárhelyen is több helyszínen szükség volt a tűzoltók munkájára.
Román, illetve ukrajnai bűnözők informatikai és vagyon elleni bűncselekményeit vizsgálta ki egy nemzetközi nyomozócsoport, melynek három Maros megyei rendőr is tagja volt.
Nagy mennyiségű csapadék hullt rövid időintervallum leforgása alatt Csíkszeredában és környékén csütörtök délután. A nagy mennyiségű csapadékot nem mindenhol tudta elnyelni a vízelvezető rendszer. Fotókon mutatjuk a vihar utáni állapotokat.
Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak várhatóan a következő napokban csökkenni kezdenek, amint a vállalatok elkezdik eladni az alacsonyabb áron vásárolt készleteket.
Udvarhelyszék után Csíkszékre is lecsapott az vihar csütörtök délután. Rövid idő leforgása alatt nagy mennyiségű víz zúdult le, amit helyenként nem tudott elnyelni az esővíz-elvezető rendszer.
szóljon hozzá!