
Tűzijátékkal zárják a városnapokat. Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
A szentegyházi alkotókör műveinek kiállításával és ünnepélyes beszédekkel nyitják meg pénteken délután fél négytől a városnapokat.
2019. július 17., 17:312019. július 17., 17:31
2019. július 17., 17:332019. július 17., 17:33
A Gábor Áron Művelődési Házban ezután Kádár Annamária pszichológus érzelmi intelligenciával kapcsolatos előadását hallgathatják meg az érdeklődők, majd délután hat órától gálaestet tartanak, ahol egyebek mellett
Az eseményt a Szentegyházi Gyermekfilharmónia koncertje zárja, este kilenc órától ugyanakkor buli kezdődik a Vasas-futballpályán.
Szombaton reggel kilenc órától kézilabdakupa lesz a műfüves pályán, és a röplabdások is összemérik tudásukat a Mártonffi János-iskola tornatermében. A főzőverseny délelőtt tíz órától kezdődik a Vasas-futballpályán, ahol bor- és sajtkóstoló, pálinkasátor és íjászat is lesz.
A kulturális programok délután két órakor kezdődnek, este hét órától pedig a Gold Band és Gold Dance közös előadását lehet megtekinteni. Ezután fellép a Rafters, Péter Szabó Szilvia, és retró bulit is tartanak.
A vasárnapi program reggel kilenc órától kezdődik minifoci-mérkőzésekkel. Ezután tartják meg a városi tömegfutást, amely a Vasas-futballpályáról startol. Délelőtt tizenegy órától gyermekprogramok lesznek az említett focipályán, délután négy órától pedig kerékpárverseny kezdődik a József Attila utcában. Este hét órától könnyűzenei előadásokra várják az érdeklődőket a Vasas-futballpályán, majd fellép a Friday Rehab és a P. Mobil. A városnapokat tűzijátékkal zárják.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.
Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
szóljon hozzá!