Városházi replika Szász Jenőnek

„Városunk alpolgármestere, volt polgármester az MPP önkormányzati frakciója nevében tartott sajtótájékoztatón félretájékoztatta a közvéleményt” – közli a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal sajtóirodája.

Antalfi József

2010. május 18., 17:322010. május 18., 17:32

2010. június 03., 14:472010. június 03., 14:47

„Egy olyan megoldást javasolt, mely lehetetlen és egyben törvénytelen is. Törvénytelen, mert a 2010/11-es állami költségvetési törvény kimondja, hogy nem engedélyezett a helyi költségvetésből a tanügyiek számára pluszösszegeket adni, az egészségügy estében pedig fel sem merülhet a kérdés, hisz nem a helyi költségvetésből kapják béreiket, akárcsak a nyugdíjasok a nyugdíjaikat. Úgy néz ki, hogy Szász Jenő nem ismeri az általa és polgári frakciója által megszavazott költségvetést. A Magyar Polgári Párt elnöke kalandor, átgondolatlan politikai nyilatkozataival egy leszegényedett költségvetésű városban kivitelezhetetlen és törvénytelen megoldásokat javasol. Megpróbál fából vaskarikát csinálni törvénytelen, lehetetlen megoldásokat javasolva, és ezáltal a közvéleményt félrevezetni, politikai játszadozásokba felhasználni” – olvasható a hivatal közleményében.

Ladányi László prefektus is megerősítette lapunknak, hogy jogilag semmiképp nem kivitelezhető Szász javaslata.

„Politikailag nem közelíthetem meg, hiszen ez nem tisztem, csakis jogilag. A költségvetés megszavazása után a harmadik trimeszterig csak ugyanazon fejezeten belül lehet módosításokat végezni. Csupán a harmadik trimeszterben lehet egyik fejezetből a másikba átcsoportosítani összegeket, viszont a fizetési alap külön le van szabályozva. Abban az esetben, ha egy beruházás nem valósul meg, és emiatt megmarad egy bizonyos összeg, azt semmiképpen nem lehet fizetésekre fordítani, hanem más beruházásokra kell átirányítani. Ezt a 2006/273-as törvény 49-es cikkelye is kimondja: a fizetéseket nem lehet költségvetési összegekkel emelni. A törvény szerint tehát semmiképp nem lehetne az utaktól elvenni. Mindamellett egy kissé elhamarkodott Szász kijelentése akkor, amikor a bércsökkentésekről szóló módosítás még nem lépett érvénybe. Jelenleg folyik a szakszervezetek, a kormány és a patronátus közt a tárgyalássorozat, ami még egyáltalán nem végleges. Ez csak a sajtóban jelent meg, végleges döntés egyáltalán nincs. Bizonyos szabályzók vannak, melyek előírják, hogy a fizetéskeretekhez milyen formában lehet hozzányúlni. Ha globálisan egy 25%-os csökkentésről döntenek, akkor ehhez később nem lehet összegeket hozzátenni” – magyarázta a prefektus.

Szász Jenő kedden elmondta, hogy ötletét előterjesztette az iskolák vezetőségeinek, akik természetesen hatalmas érdeklődéssel fogadták. A napokban fog egyeztetni a nyugdíjasok szervezeteivel is.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Testkamerát kapnak az erdészek

Jóváhagyta a kormány pénteki ülésén a Romsilva 2026-os költségvetését, amely több mint 105 millió lejes bruttó nyereséggel számol, és fedezetet biztosít mind az 5300 terepen dolgozó erdész testkamerájának beszerzésére.

Testkamerát kapnak az erdészek
Testkamerát kapnak az erdészek
2026. október 16., péntek

Testkamerát kapnak az erdészek

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Cseke Attila: nem ismétlik meg az orvosi szakvizsgákat és a dolgozatokat sem javítják újra

Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.

Cseke Attila: nem ismétlik meg az orvosi szakvizsgákat és a dolgozatokat sem javítják újra
2026. október 16., péntek

Erdélyi férfi az idei influenzaszezon első halálos áldozata

Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Erdélyi férfi az idei influenzaszezon első halálos áldozata
2026. október 16., péntek

PSD: valamennyi követelésünk bekerült a Niculescu-kormány programjába

A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.

PSD: valamennyi követelésünk bekerült a Niculescu-kormány programjába
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: kezdődnek a kifizetések, ekkor kaphatják kézhez a támogatást az igénylők

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: kezdődnek a kifizetések, ekkor kaphatják kézhez a támogatást az igénylők
2026. október 16., péntek

Késések és járattörlések jöhetnek, figyelmeztetést adott ki a Wizz Air

Jelentős késésekre és járattörlésekre figyelmeztet a Wizz Air az olasz légiforgalmi irányítási rendszer meghibásodása miatt. A fennakadás mindegyik olaszországi járatot, még az ott áthaladókat is érintheti.

Késések és járattörlések jöhetnek, figyelmeztetést adott ki a Wizz Air
2026. október 16., péntek

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács

Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leütötte, majd halálra késelte a fiatalt – vádat emeltek a málnási gyilkosság ügyében

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte pénteken a Kovászna megyei ügyészség.

Leütötte, majd halálra késelte a fiatalt – vádat emeltek a málnási gyilkosság ügyében
2026. október 16., péntek

Ezután nemcsak vitáznak, hanem imádkoznak is a parlamentben

Jóváhagyta csütörtök esti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus házbizottsága a parlament imacsoportjának újjáalakítását a 2024–2028-as törvényhozási ciklusra.

Ezután nemcsak vitáznak, hanem imádkoznak is a parlamentben
2026. október 16., péntek

Hó borította be Brassópojánát október közepén – a hegyimentők fokozott óvatosságra intik a turistákat

Viszonylag korán köszöntött be az idei első hó a hegyvidéki területeken: fehérbe borult a táj Brassópojánán is, ezért a Brassó megyei hegyimentők arra kérik a turistákat, hogy a megszokottnál is körültekintőbben tervezzék meg túráikat.

Hó borította be Brassópojánát október közepén – a hegyimentők fokozott óvatosságra intik a turistákat
Hirdetés