
Sok autó, nagy adó
Fotó: Erdély Bálint Előd
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn bejelentették, hogy megtámadják a bíróságon az ingatlan- és gépjárműadók emeléséről szóló önkormányzati határozatokat.
2026. január 05., 18:212026. január 05., 18:21
Az ellenzéki párt szerint a Bolojan-kormány által elrendelt adóemelés „illegális és aránytalan”, ugyanakkor az intézkedés alkotmányossági aggályokat vet fel, és az európai jogszabályokkal, valamint az adózási alapelvekkel is szembemegy.
Az AUR egyebek mellett azt kifogásolja, hogy az új előírások szerint a gépjárművekre fizetett adó kiszámításakor a jármű környezetvédelmi besorolását is figyelembe veszik, „függetlenül attól, hogy az autót használják vagy a garázsban ül”. A párt szerint ez
Az AUR hangsúlyozta, hogy a gépjármű-tulajdonosok az üzemanyag árába foglalt jövedéki adóval már fizetnek a környezetszennyezésért, a régebbi autók tulajdonosai pedig az EU Bírósága által utólag illegálisnak ítélt környezetszennyezési adót is befizették annak idején. „Így
– idéz az Agerpres hírügynökség az AUR-osoktól.
Az alakulat azt is sérelmezi, hogy a lakásokra kivetett adók helyenként akár 80 százalékkal is nőnek január 1-jétől.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
Ismét drón hatolt be a román légtérbe. Egy F-16-os vadászgép pilótája iktatta ki a célpontot.
Legutóbb 2002-ben fordult elő, hogy Orbán Viktor a miniszterelnöki pozíció átadása után az ellenzék vezetőjeként tartott előadást Tusnádfürdőn. Ez most ismét megtörténik. Kövesse velünk élőben a Tusványos legfontosabb szombati történéseit!
Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.
A Padina térségében talált több fémdarab feltehetően abból a drónból származik, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le – közölte Buzău megye prefektusa.
A textiliparban végzett fogyasztóvédelmi ellenőrzések szerint az elemzett minták 67 százaléka nem felelt meg az előírásoknak: a címkéken feltüntetett összetétel nem egyezett meg a felhasznált anyagokkal – derül ki a hatóság féléves összesítéséből.
Komoly digitális biztonsági kockázatokat rejthet a kávézókban, repülőtereken vagy szállodákban elérhető ingyenes wifi használata – figyelmeztetett pénteken az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
A védelmi minisztérium képviselői pénteken közölték, hogy mielőtt a román légierő F-16-os vadászgépe megsemmisítette a román légtérbe engedély nélkül behatolt drónt, az olasz légierő Eurofighter Typhoon gépe is rakétát indított rá, de nem találta el.
Négy férfi keveredett verekedésbe péntekre virradóra egy marosvásárhelyi vendéglátóegység teraszán, a konfliktus során egyikük fejsérülést szenvedett, ezért kórházba szállították.
Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vette a DNA a bukaresti fegyvergyár vezérigazgatóját, Mihai Rafiut, valamint a plopeni-i fegyvergyár vezérigazgatóját és kereskedelmi igazgatóját, Alexandru Tiberiu Pîrvut és Liliana Sorescut.
szóljon hozzá!