
Az uniós tagországok parlamentjei gazdasági bizottságainak képviselői számára tartott ülésen vett részt a múlt héten Gyerkó László Brüsszelben, ahol Románia szenátusát képviselte. A konferencián többek között a 27 tagállam közös érdekei konvergenciájának szükségességéről, a tagállamok, a régiók és az európai intézmények közötti szorosabb együttműködés fontosságáról, a humántőke fenntartható fejlődéséről, a tagállamok pénzügyi intézkedései átláthatóvá tételének szükségességéről volt szó.
2010. március 22., 20:282010. március 22., 20:28
2010. április 08., 20:422010. április 08., 20:42
A március 16–17-én megtartott ülésen Olli Rehn, a gazdasági ügyekért és a monetáris politikáért felelős biztos felszólalásában hangsúlyozta: az elmúlt két év történései eltörölték az európai pénzügyi stabilitás megvalósításának terén az utóbbi húsz évben elért eredményeket. Ennek dacára van remény a fellendülésre. A biztos az uniós intézmények prioritásainak meghatározása mellett szállt síkra, kiemelve, hogy ezen intézkedéseket támogatniuk kell a tagállamok kormányainak is.
Jurgen Stark, az Európai Központi Bank igazgatótanácsának tagja megelégedéssel állapította meg, hogy már látszanak a válságkezelő intézkedések első jelei, pár tagország gazdasága felszálló ágon van. Hangsúlyozta azonban, hogy még nagyok a tagországok és a régiók közötti egyenlőtlenségek. Mint mondta, idén is folytatódik a pozitív irányú változás, de továbbra is megmaradnak a gazdasági egyenlőtlenségek.
Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója elmondta, hogy az összehangolt intézkedések révén az Európai Unió elkerülte a gazdasági válság elmélyülését. Hangsúlyozta azonban, hogy a válság rávilágított az unió gyengeségeire is.
Gyerkó László megállapította: sajnos, gazdasági válságra volt szükség ahhoz, hogy az Európai Unió tagállamai ráébredjenek a pénzügyi és banki rendszer hiányosságaira. Ezért körvonalazódik, és körvonalazódott a konferencián is a 2020-ig terjedő stratégia kidolgozásának szükségessége, e stratégia pedig összehangolt monetáris és pénzügyi mechanizmusokat határoz meg a tagországok számára.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!