Vállalkozói fórumot tartottak Csíkszeredában

November 30-án, kedden délelőtt Lukács László, a Székelyföldi Vállalkozók és Egyesületek Szövetségének elnöke köszöntötte a megjelent vállalkozókat a csíkszeredai Hunguest Fenyő Hotel konferenciatermében, majd Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke mondott köszöntő beszédet.

Iochom Zsolt

2010. december 01., 17:382010. december 01., 17:38

2010. december 02., 12:582010. december 02., 12:58

A megyei tanács a székelyföldi szintű együttműködést szorgalmazza a térség válallkozóival – hangsúlyozta a tanácselnök. Ennek a partneri viszonynak a kiteljesítését kérte, hiszen mint mondta, a megyei tanács kiírásaira sok esetben kevés cég jelentkezik, holott számos lehetőségük lenne liciten nagy értékű munkálatokat nyerni. Arra biztatta a jelen lévő vállalkozókat, hogy jobban használják ki lehetőségeiket a közpénzek lehívásában.

Szabó Barna, Hargita Megye Tanácsa közbeszerzési igazgatója a közbeszerzési folyamatokat ismertette, így az e-licitatie.ro honlapot is, amelyen az érdeklődők megtalálják a meghirdetett pályázatokat. Szabó hangsúlyozta, hogy míg Románia az európai uniós alapok alig tíz százalékát képes lehívni, addig Hargita Megye Tanácsa költségvetésének több mint fele eu-s pályázatokon alapszik. Az igazgató is arra biztatta a jelenlévőket, hogy bátran iratkozzanak fel a liciteket hirdető elektronikus hírlevélre, hiszen ezzel nem veszítenek semmit.

Barna Gergő szociológus, a kolozsvári Kvantum Research Kft. munkatársa bemutatta azt a kutatást, amelyet Kiss Tamás és Kozák Gyula szociológussal együtt készített Munkaerő-piaci kereslet a Székelyföldön címmel, az Iskola Alapítvány megrendelésére. A felmérést tavaly végezték, és idén májusban jelent meg. Olyan Hargita és Kovászna megyei vállalkozásokat kerestek meg kérdéseikkel, amelyek legalább öt főt foglalkoztatnak. 119 cégtől kaptak választ, ebből 109 hazai tulajdonú. Mint kiderült, a vállalkozók többsége idén már távolról sem a szakemberhiányt tekinti a legnagyobb gondnak, hanem a törvények, adózási szabályok körüli bizonytalanságot. A felmérésből az is kitűnt, hogy a segédmunkások, szakmunkások körében nagyobb az elbocsátás aránya, mint a magasabban képzettek körében. Ennek oka, hogy a válság hatására csökkent a termelés, másrészt nagyok a székelyföldi cégek elvárásai a munkaerővel szemben: szerintük az ideális munkavállaló legalább három nyelvet beszél, kezdeményező, jó kommunikációs készséggel rendelkezik, és önálló munkavégzésre képes.

A kutatás rámutat arra, hogy az oktatási rendszer nem követi a munkaadók igényeit, és kimutatható az az általános kelet-európai tendencia, hogy inkább a szakoktatástól vonják el a pénzt. Ugyanakkor a szakiskolából kikerülő fiatalok bérre vonatkozó elvárásai is nagyok, többek között azért, mert az a társadalmi kép alakult ki, hogy irodai munkával jobban lehet keresni. A székelyföldi munkaadók szerint a frissen egyetemet végzettek elvárásai még nagyobbak, és hiányzik belőlük az alázat. Ráadásul a szülők is inkább egyetemre küldenék gyereküket, mint szakiskolába.

Fancsali Kálmán tanácsadó, a Kis- és Közepes Vállalkozások Országos Ügynökségének munkatársa bemutatta azt a sürgősségi kormányrendeletet, amely mikrovállalkozások alapítására és fejlesztésére ösztönzi a fiatal kezdő vállalkozókat. A rendelet fiatalok alatt a 35 év alattiakat érti, akiknek újonnan alakított kft.-jüknél a SRL rövidítéshez még hozzáadódik egy D betű, ami a kezdő (románul debutant) jelölése. Az állami támogatás értéke 46 millió 200 ezer lej, és 2010–2012 között legalább 1100 mikrovállalkozást szeretnének ezzel segíteni. A programmal lehetőséget adnak a fiataloknak vissza nem térítendő támogatások lehívására.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Feloldják a látogatási tilalmat a csíkszeredai kórházban

A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.

Feloldják a látogatási tilalmat a csíkszeredai kórházban
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában
2026. március 18., szerda

A 12 dühös ember című drámát mutatja be a Csíki Játékszín

A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.

A 12 dühös ember című drámát mutatja be a Csíki Játékszín
2026. március 17., kedd

Nemzetközi ötletpályázatot hirdetnek a csíkszeredai Művészetek Házának felújítására

Sokoldalú rendeltetést képzeltek el a Csíkszereda központjában lévő Művészetek Házának, azaz a Szakszervezetek Művelődési Házának, ezért nemzetközi ötletpályázatot kezdeményeznének a Romániai Építészek Rendje és a Magyar Építészkamara iránymutatásával.

Nemzetközi ötletpályázatot hirdetnek a csíkszeredai Művészetek Házának felújítására
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett

Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
2026. március 15., vasárnap

Nacsa Lőrinc Csíkszeredában: döntéseinket közösen fogjuk meghozni

A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.

Nacsa Lőrinc Csíkszeredában: döntéseinket közösen fogjuk meghozni
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Magyar állami kitüntetéseket adtak át Csíkszeredában

Nemzetmegtartó szolgálatukért tüntettek ki több erdélyi személyiséget. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadását Csíkszeredában tartották vasárnap.

Magyar állami kitüntetéseket adtak át Csíkszeredában
2026. március 14., szombat

Főhajtás a magyar szabadságharc nagyjai előtt Csíkszeredában

Az 1848–49-es szabadságharc székely honvéd tábornokának, Gál Sándornak, valamint Kossuth Lajosnak, a magyar szabadságharc szellemi vezérének az emléke előtt tisztelegtek a csíkszeredaiak a szombati koszorúzási ünnepségen.

Főhajtás a magyar szabadságharc nagyjai előtt Csíkszeredában
2026. március 14., szombat

Két évszak egyetlen nap alatt Csíkszeredában?

Mínusz 9 Celsius-fok alatt indult a szombati nap Csíkszeredában, délután pedig már plusz 14 fokra melegedett fel az idő.

Két évszak egyetlen nap alatt Csíkszeredában?
Hirdetés