Valamennyi meghívásnak igyekszik eleget tenni a Maros Művészegyüttes

Valamennyi meghívásnak igyekszik eleget tenni a Maros Művészegyüttes

A színpadon tartott sajtótájékoztatón Kovács Lőrinc, Barabás Attila Csaba és Török István beszélt az évadról

Fotó: Haáz Vince

Gazdag évad elé néz a Maros Művészegyüttes, amelynek képviselői évadkezdő sajtótájékoztatón ismertették az idei terveket. Ahogy Barabás Attila Csaba igazgató mondta, nyáron is igyekeztek minden meghívásnak, felkérésének eleget tenni, ezért a júliusi pihenőszabadságot programdús augusztussal folytatták .

Antal Erika

2018. szeptember 05., 17:492018. szeptember 05., 17:49

Szeptember 27-én tartja a Maros Művészegyüttes az évad első bemutatóját, a Kicsi Svejk háborúja című táncszínházi produkciót, amelyet Varga János koreográfus és Kelemen László zeneszerző közreműködésével visz színpadra az együttes.

A 2018–19-és évad kezdete előtt számos fesztiválon, város- és falunapon lépett közönség elé az együttes, amely az augusztust Széken kezdte, a néptánctábor zárórendezvényének volt a meghívottja, azt követte a szatmárnémeti vendégszereplés, illetve augusztus végén a 6. Vásárhelyi Forgatag.

Népviselet-kiállítás, néptánc- és népdaloktatás, közös tánc 15 amatőr néptánccsoport részvételével, Kásler Magdi és a zenekar közös koncertje, a Tegnap a Gyimesben jártam című előadás szerepelt a műsorban.

Sikerült több mint 400 amatőr táncost megszólítani, színpadra vinni, illetve záróakkordként hivatásosak és amatőrök, mintegy 450 népviseletbe öltözött táncos járta együtt a táncot a Ligetben.

Barabás Attila Csaba elmondta, fontosnak tartják, hogy valamennyi meghívásnak eleget tegyenek, hogy valamennyi magyar rendezvényen fellépjenek. Ezért ha tehetik, mindenhová elmennek, nem hagyják ki a falunapokat, városnapokat, fesztiválokat sem. Mindenhol nagy szeretettel fogadják őket, előadásaikat nagy népszerűség kíséri – tette hozzá.

A szeptember 14–15-én Székelyudvarhelyen sorra kerülő táncháztalálkozón a Szép Palkó című táncszínházi produkcióval vesz részt a Maros Művészegyüttes, 16-án pedig a Nagyváradi Magyar Napokon a Tegnap a Gyimesben jártam előadásával lép közönség elé. Évek óta nem hagyják ki a vásárhelyi néptáncosok és zenészek a parajdi töltöttkáposzta-fesztivált sem, amelyet idén szeptember 21–23-án szerveznek meg, és ahol most is jelen lesznek.

A szerdai sajtótájékoztatón jelen volt Kovács Lőrinc, a marosvásárhelyi származású, Ausztráliában élő lelkipásztor, Magyarország tiszteletbeli konzulja, aki az ott működő amatőr színtársulat Kárpát-medencei előadókörútját harangozta be. Mint elmondta, tizenöt éve él a távoli földrészen, ahol 2007-ben egyházi körökben szervezett egy színjátszó társulatot, amely lehetősége szerint

minden évben betanul egy-egy könnyű, népi komédiát.

Az idén Tamási Áron Hullámzó vőlegény című darabját mutatták be, azzal vendégszerepelnek. A turné, – amelynek az Ausztráliától Farkaslakáig nevet adták – Magyarországon Bonyhádon kezdődik, azt követi Délvidéken Hertelendifalva, majd visszatérve Magyarországra, Pakson, Gödöllőn és Kocson lépnek fel. Felvidéken Rimaszombaton mutatják be a produkciót, majd Erdélybe érkezvén szeptember 20-án Székelykeresztúron, 21-én Marosvásárhelyen, 22-én Nyárádszeredában lépnek fel, a záróelőadást pedig szeptember 23-án Farkaslakán tartják.

Első és egyedi előadásra készül három intézmény Marosvásárhelyen: a Tompa Miklós Társulat, a Spectrum Színház és a Maros Művészegyüttes, amely Tamási Áron Tündöklő Jeromos című darabját viszi színre.

Török István, a Spectrum Színház igazgatója arról beszélt, hogy valamennyien nagyon sokat várnak ettől a közös kezdeményezéstől, amelyet Török Viola rendez, és amelynek októberben kezdődnek el a próbái, a tervek szerint december 6-án lesz a bemutatója. A koreográfus Horváth Zsófi, a zeneszerző Kelemen László. A bemutatót követően decemberben még legalább négy előadást szeretnének játszani – mondta Török István, aki a Budapesti Hagyományok Háza erdélyi képviselőjeként a táncházmozgalom jelentőségéről is beszélt. Elmondta, tavaly a mozgalom 40. évfordulóját ünnepelték Székelyudvarhelyen, most az első táncháznak ülik a 40. évfordulóját.

A további tervek között kamarafesztivál, a Nyugdíjasok Világnapja, az I. Marosi Néptáncfesztivál szerepel, illetve október 18. és 21. között a 14. Erdélyi Hivatásos Magyar Néptáncegyüttesek Találkozója, amelynek idén a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház ad otthont, a házigazda pedig a Maros Művészegyüttes lesz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 22., péntek

Száraz növényzet kapott lángra Csüdőtelkén

Tűz ütött ki a Dicsőszentmártonhoz tartozó Csüdőtelkén péntek este, a lángoló növényzet kioltásán jelenleg is dolgoznak – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Száraz növényzet kapott lángra Csüdőtelkén
2024. március 22., péntek

Új határidő a bírságra az elektronikus számlázás ügyében

Csak június 1-jétől jár bírság a számlák eFactura rendszerbe történő feltöltésének elmulasztása esetén – jelentette be pénteken a pénzügyminiszter.

Új határidő a bírságra az elektronikus számlázás ügyében
2024. március 22., péntek

Hétvégén nyit a borszéki bobpálya

A tavasz beköszöntével újra elindítják a nyári bobpályát Borszéken március utolsó előtti hétvégéjén. A látogatóknak szombaton és vasárnap 10 és 18 óra között lesz lehetőségük újra bobszánkóba pattanni a Reménység Síközpontnál található pályán.

Hétvégén nyit a borszéki bobpálya
Hétvégén nyit a borszéki bobpálya
2024. március 22., péntek

Hétvégén nyit a borszéki bobpálya

2024. március 22., péntek

Áprilisban debütál a mezőzáhi kastélynál a Bazsarózsa-fesztivál

A Visit Maros Egyesület első alkalommal rendezi meg a Bazsarózsa-fesztivált a mezőzáhi Ugron-kastélynál április 23–29. között, a sztyeppei bazsarózsa virágzási időszakában – számolt be az Agerpres hírügynökség.

Áprilisban debütál a mezőzáhi kastélynál a Bazsarózsa-fesztivál
2024. március 22., péntek

Szennyvízhálózat épül Illyefalván és a hozzá tartozó településeken

Háromszék majdhogynem legnagyobb beruházása veszi kezdetét Illyefalván, illetve a hozzá tartozó Aldobolyban és Sepsiszentkirályon. A 39 millió lej értékű szennyvízhálózat kiépítésére vonatkozó kivitelezési szerződést pénteken írták alá.

Szennyvízhálózat épül Illyefalván és a hozzá tartozó településeken
2024. március 22., péntek

Az ügyészség szigorúbb lett volna, a bíróság elnézőbb az osztályfőnökét bántalmazó diákkal

Az ügyészség a 15 éves tanuló előzetes letartóztatására tett javaslatot, a bíróság azonban ezt megalapozatlannak ítélte és elutasította.

Az ügyészség szigorúbb lett volna, a bíróság elnézőbb az osztályfőnökét bántalmazó diákkal
2024. március 22., péntek

Nagy Zoltán mérlegeli, hogy újra megpályázza a polgármesteri tisztséget

Az elmúlt hetekben civil kezdeményezésként aláírásgyűjtés zajlott Gyergyószentmiklóson, amely során több mint 1500 személy kérte fel Nagy Zoltánt, a város korábbi polgármesterét, hogy pályázza meg a jelöltséget az RMDSZ előválasztásán.

Nagy Zoltán mérlegeli, hogy újra megpályázza a polgármesteri tisztséget
2024. március 22., péntek

Bővebb kínálat és változatos programok az idei SepsiBookon

Némileg szellősebb programmal, de számos újdonsággal várják az érdeklődőket idén a SepsiBook irodalmi fesztiválra és könyvvásárra május 23–26. között a sepsiszentgyörgyi Sepsi Arénába.

Bővebb kínálat és változatos programok az idei SepsiBookon
2024. március 22., péntek

Épül a bölcsőde Farkaslaka községben

Hetven kisgyermek befogadására alkalmas bölcsődét építenek Farkaslaka községben, miután tavaly év végén a helyi önkormányzat erre irányuló pályázata bekerült az országos bölcsődeépítési programba. A munkálatok már zajlanak, időkapszulát is elhelyeztek.

Épül a bölcsőde Farkaslaka községben
Épül a bölcsőde Farkaslaka községben
2024. március 22., péntek

Épül a bölcsőde Farkaslaka községben

2024. március 22., péntek

Idős férfi holttestét emelték ki egy patakból Székelykeresztúron

Már csak a halál beálltát tudták megállapítani a mentőegységek annál az idős férfinál, akit egy székelykeresztúri patakból emeltek ki péntek délután.

Idős férfi holttestét emelték ki egy patakból Székelykeresztúron
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!