Hargita megye negyvenöt vadászterülete jelenleg tíz vadászegyesület, vadgazda kezelésébe tartozik. A tulajdonviszonyok változása miatt viszont ősztől a vadászterületek kezelőinek egy része kicserélődhet – tudtuk meg Máthé Károlytól, a Hargita Megyei Erdészeti és Vadállományi Felügyelőség felügyelőjétől.
2010. augusztus 12., 09:472010. augusztus 12., 09:47
2010. augusztus 12., 13:002010. augusztus 12., 13:00
A vad állami tulajdon, akárcsak az altalajkincs, viszont a vadászjogot az állam kiadja olyan jogi személynek, amely teljesíti a szükséges feltételeket. Ilyen vadgazdák lehetnek a magánszemélyek által alapított vadászegyesületek, az erdészetek, esetleg tanintézmények, kutatóintézetek, ahol vadászattal foglalkoznak. Az állam, a minisztérium a vadgazdákkal szerződést köt a törvény által előírt futamidőre, a vadászterület kezelésére. „Ami új, hogy a 2006-ban megjelent 407-es törvény értelmében a tulajdonos beleszólhat abba, hogy az állam melyik vadászterület-kezelővel, melyik vadgazdával kössön szerződést – magyarázta Máthé Károly –, vagyis az, aki az adott vadászterület legalább 51%-ának tulajdonosa, dönthet arról, hogy melyik vadgazdával kössön szerződést az állam.”
Igaz, hogy a törvény négy éve jelent meg, de eddig még nem lehetett alkalmazni – tudtam meg a felügyelőtől –, mert a szerződések tíz évre voltak kötve. Az első szerződések idén novemberben, az állami erdészet által kötött szerződések viszont csak 2011 márciusában járnak le. „A határidők közeledése most egy kicsit megbolygatta a tulajdonostársadalmat” – vélte Máthé Károly. „Olyan helyzet van, mint 2000 előtt. A tulajdonosok igyekeznek társulni, hogy birtokolhassák a vadászterület 51%-át, hogy ők dönthessenek vadászterület sorsa fölött. Sok túlkapás is van, sokan félreértik, és veszélyeket is rejt magában ez az időszak.”
Amint Máthé Károly elmondta, az állami erdészet által adminisztrált vadászterületek, amennyiben így marad a törvény, nem maradhatnak az állami erdészetnél. „Ha a tulajdonosok nem is tudnak bizonyítani 51%-ot, akkor is a törvény értelmében ezek a területek licitre kerülnek” – magyarázta Máthé Károly. „Ugyanis a törvény szerint, ha a tulajdonosok nem döntik el a terület sorsát, akkor második lehetőségként megkérdik a régi bérlőt, hogy akarja-e bérelni. Csakhogy az állami erdészetet nem tekintik régi, hagyományos bérlőnek, emiatt az állami erdészet kezelésében levő tizenhárom Hargita megyei vadászterület licitre kerülhet.”
A felügyelő szerint ez tulajdonosok szempontjából nem rossz, mert esetleg nagyobb területbért tudnak kicsikarni (a bér 81%-át a tulajdonos kapja meg), viszont veszélyt jelenthet a vadállomány szempontjából, mert amelyik vadgazda tudja, hogy el fogja veszíteni a vadászterületet, igyekszik levadászni, hogy amíg az övé, addig minél több haszonra tegyen szert.
Hargita Megye Tanácsa lakossági konzultációkat hirdetett a 125-ös jelzésű, Csíkdánfalvát Balánbányával összekötő megyei besorolású út felújítása kapcsán.
Elkezdődtek a felújítási munkálatok Hargita Megye Tanácsának épületénél, a beruházás ideje alatt a megyei önkormányzat ideiglenesen elköltözött.
Csíkszentkirály ismét a roncsautók fővárosává válik a hétvégén, hatodik alkalommal jelentkezik ugyanis a sokak által várt roncsderbi. A látványos eseményre idén is több mint húsz csapatot várnak.
Jövő hétfőtől a megszokott félórás helyett negyedórás intervallumokra foglalhatnak időpontot a Csíkszeredai Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat ügyfelei.
Az államalapítás emlékére és az új kenyér ünnepére gyűlt össze Csíkszereda közössége augusztus 20-án a Mikó-vár udvarán. Beszédek, áldások, közös imák és koncertek tették teljessé a napot, amely egyszerre szólt múltról, jelenről és jövőről.
Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.
A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.
A megszokott falfestésen, fertőtlenítésen túl mosdókat javítanak, tantermeket alakítanak át, udvart szépítenek a csíkszéki iskolák. Készülnek az őszi tanévkezdésre.
A csíkszeredai Brassói útra tervezett körforgalom terveinek elkészítése folyamatban van, a kivitelezést pedig jövőben kezdenék el. Mindez egy olyan általános bizonytalanság közepette történik, amely számos tervezett beruházást meghiúsíthat.
Másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést adott ki Hargita megye több településére vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. A lakosságot Ro-Alert üzenetben is figyelmeztették a várható szélsőséges időjárási eseményekre.
szóljon hozzá!