
Fotó: Haáz Vince
Az üzemanyag-drágulás hatásait enyhítő intézkedések haladéktalan elfogadására szólította fel a miniszterelnököt és a pénzügyminisztert vasárnap Sorin Grindeanu.
2026. március 29., 18:192026. március 29., 18:19
2026. március 29., 19:482026. március 29., 19:48
A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke brăilai sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, szinte valamennyi európai országban bevezettek már az árak csökkenését eredményező intézkedéseket, Romániában azonban ezek még váratnak magukra, noha Bogdan Ivan energiaügyi miniszter „már egy hónapja” ismertette a koalícióban az erre vonatkozó öt javaslatát. „A döntést azonban a kormány legfelsőbb szintjén kell meghozni” – tette hozzá.
Az intézkedések késése kapcsán Sorin Grindeanu megjegyezte, bízik benne, hogy hétfőn döntés születik ezekről a kormányban, mint ahogyan abban is, hogy a kabinet „növelni fogja a döntéshozatali sebességét”.
Bogdan Ivan a sajtótájékoztatón kifejtette,
Rámutatott arra is, hogy az üzemanyagárak elmúlt időszakbeli emelkedésével az állam többletbevételhez jutott, és a PSD ragaszkodik ahhoz, hogy ezt a pénzt fordítsák vissza a lakosságnak különféle támogatási rendszerek révén – számolt be az Agerpres.
Tízből kilenc romániai elégedetlen a kormány lépéseivel
A romániaiak 89 százaléka elégedetlen azzal, ahogyan a kormány az üzemanyagválságot kezelte – derül ki a CURS egy friss felméréséből. A megkérdezettek alig 8 százaléka válaszolta azt, hogy elégedett a kormány fellépésével, 3 százaléknak nincs véleménye erről.
A közvélemény-kutatás eredményei szerint a lakosság jelentős része közvetlenül megérezte az üzemanyagárak emelkedését. A válaszadók 44 százaléka nagy, 37 százaléka nagyon nagy mértékben megérezte ezt. 11 százalék kicsinek, 5 százalék nagyon kicsinek érezte a hatást, 3 százalék nem válaszolt a kérdésre.
A megkérdezettek 36 százaléka úgy véli, hogy a kormánynak csökkentenie kellett volna az üzemanyag áfáját és jövedéki adóját, 25 százalék elegendőnek tartaná az áfa csökkentését, 22 százalék szerint pedig a jövedéki adó csökkentését szorgalmazná. 13 százalék szerint hagyni kell a piacot szabadon működni, 4 százaléknak nincs véleménye erről.
A CURS felmérése március 23. és 27. között készült 1517 fős mintán, ±2,5 százalékos hibahatárral.
Medve jelenléte miatt figyelmeztették Ro-Alert üzenetben a csíkszeredaiakat kedd este.
Súlyos kutyabántalmazási ügyről tájékoztatta a nyilvánosságot közösségi oldalán Forró Béla, a kézdivásárhelyi Benji Állatvédő Egyesület elnöke. Ez az eset mégis egyike a szerencsésebben végződőknek.
A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott kedden az oktatási minisztérium.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.
Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.
Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Narancssárga jelzésű viharriasztás volt érvényben kedden délután Maros megyében, ahol az erős szél, a felhőszakadás több helyen is komoly fennakadásokat okozott.
Közönségének alig 9 százaléka középiskolás korú – ezért alapvető cél lesz a jövőben, hogy nyisson a fiatalok felé a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
Sepsiszentgyörgyön olyan meleg van, hogy locsolni kell az utcákat. A TEGA köztisztasági vállalat naponta száz köbméter vizet használ fel a megyeszékhely hűtésére.
szóljon hozzá!