
Fotó: Gergely Imre
Régebbi projekteket vettek elő újra a gyergyószentmiklósi képviselő-testület májusi rendes ülésén csütörtökön: például a Csiky-kert fejlesztését, vagy az inkubátorház létrehozását az egykori öntöde irodaépületében. Újabb problémákról is szó esett, vannak gondok a beruházások kivitelezésénél.
2024. május 23., 19:392024. május 23., 19:39
A Csiky-kert fejlesztésére még 2022-ben nyert 500 ezer lejt az Arbor Vállalkozók Szervezete által kezdeményezett projekt a Hargita megyei önkormányzat részvételi költségvetéséből, azóta
Csergő Tibor polgármester mostani elmondása szerint nem találták a jogi kereteket arra, hogy ezt hogyan lehet megvalósítani. Ezúttal egy újabb társulási megállapodásról szavaztak, ami közelebb viheti a tervet a megvalósításhoz.
Sokadszorra beszéltek már egy vállalkozói inkubátorház létesítéséről, és most egy előtanulmányt fogadtak el, hogy erre majd finanszírozást igényelhessenek, amint lesz pályázati kiírás. Az inkubátorház az egykori öntöde irodaépületének egy részét foglalná el.
Itt Málnási Huba vetette fel, nemrégiben a Gyilkostó Szövetkezet központi ingatlanjának a megvásárlásáról beszéltek, hogy ott hozzanak létre inkubátorházat. A hozzászólásokból viszont leszűrhető volt: abból aligha lesz valami.
Döntöttek arról is, hogy
hogy az árusoknak nagyobb helyet biztosítsanak. Len Emil alpolgármester hozzászólásából viszont az derült ki, hogy míg ez a döntés életbe léphet, még bőven van tennivaló.
Elfogadták a HVCSK közműszolgáltatóhoz tartozó vízmű tízéves beruházási terveit. Amint Zólya László igazgató közölte, ebben szerepelnek olyan fejlesztések, amelyekre megvan már a finanszírozás, másokra várják a pénzt, és vannak olyanok is, amelyekről még nem tudják, hogy miből fogják megvalósítani. Köztük például két napelempark létesítése. Elfogadták ugyanakkor a vízmű mérlegét is.
Kérdések megnyugtató válaszok nélkül
Az ülés végén a folyamatban lévő beruházásokkal kapcsolatban hangzott el több kérdés a képviselők részéről. A válaszok nem igazán voltak megnyugtatók. Kiderült, számos olyan eset van a városban, hogy a víz-, csatorna-, fűtés- és gázvezetékek egymás fölött vannak lefektetve, ami egy esetleges meghibásodás miatt igencsak kockázatos dolog.
A Bucsin-negyediek sem számíthatnak egyhamar arra, hogy felásott útjaik jó állapotba kerülnek. A vízhálózaton is kell még dolgozni, de csatornázás miatt is fel kell ásni a negyedet.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!