
A cég léterjöttével új munkahelyeket is teremtenek. Illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Saját útjavító céget hoz létre Sepsiszentgyörgy önkormányzata, hogy hatékonyabban lebonyolíthassa a karbantartási munkálatokat – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád polgármester.
2017. június 22., 17:252017. június 22., 17:25
Rámutatott: a közbeszerzési törvény módosítása lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok licit nélkül, saját vállalkozásukkal végeztessék el a karbantartásokat, ennek nyomán a következő ülésen a tanács elé terjesztik egy ilyen cég létrehozásának tervét. Az elöljáró kifejtette:
Sepsiszentgyörgy utcáin dolgozott már Brassó és Suceava megyei kivitelező is. Viszont mivel több száz kilométeres távolságból hat–hét utca kátyúzásához éri meg egyáltalán kiszállítani az aszfaltot, ezért egyszerre számos utat feltörtek, és csak napok múlva láttak neki az aszfaltozásnak. Ezzel rengeteg kellemetlenséget okoztak a lakóknak. Az útjelzéseket éjszaka is festették, hogy rövid idő alatt végezzenek, az aknafedők szintbehozására azonban évek óta nem találnak vállalkozót.
Antal Árpád arra is kitért:
A polgármester ugyanakkor arról is beszámolt, hogy kénytelenek voltak helyi pénzeket átcsoportosítani az utak javítására, mert késnek az országos programok, optimista forgatókönyv szerint a következő két hétben lesz miniszter, aki aláírja a szerződéseket, de ha nem, továbbra is helyi forrásokból finanszírozzák a munkálatokat.
Több mint 13 millió lejes beruházásból 235 lakó otthona vált korszerűbbé, energiatakarékosabbá és komfortosabbá az Országos Helyreállítási Terv keretében.
Egy sofőrt 247 km/órás sebességgel mértek be rendőrök az A3-as autópályán, az Aranyosgyéres–Magyarnádas szakaszon. A radar szerint 117 km/órával lépte túl a sebességhatárt.
Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.
Nicușor Dan hétfő este New Yorkban Călin Georgescu őrizetbe vételével kapcsolatban kijelentette, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség feladata és felelőssége tisztázni az ügyet, az érintetteket pedig megilleti az ártatlanság vélelme.
Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
szóljon hozzá!