
Tartani kell majd az építési határidőt. Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
Idén elkezdik a területek kisajátítását, az ütemterv szerint halad a sepsiszentgyörgyi terelőút építésének ügye, így valószínű 2022-re elkészül – jelentette be Antal Árpád polgármester.
2019. május 20., 19:082019. május 20., 19:08
Május elején egyeztettek a tervezővel, még ebben a hónapban véglegesítik és benyújtják a megvalósíthatósági tanulmányt. Utána elkezdődhetnek a kisajátítások, majd jövő év januárjában kiírják a versenytárgyalást a kivitelezésre.
A sepsiszentgyörgyi terelőút tervezésére tavaly tavasszal kötötték meg a szerződést. A nyolc kilométeres út Brassó irányából a 12-es számú országútból ágazik ki, kikerülve Szotyor és Kilyén falvakat, valamint Sepsiszentgyörgy városát, majd Csíkszereda irányába visszacsatlakozik az országútba. A terelőút bekerült az országos tervbe, finanszírozására a Regionális Operatív Program nagyberuházásokra vonatkozó kiírásából hívják le a pénzt,
Az építtető Országos Útügyi Vállalatnak azért is kell tartania a határidőket, mert az EU-s finanszírozásról szóló pályázatot legkésőbb a hétéves költségvetési ciklus után két évvel, vagyis 2022 végéig le kell zárni. A város számára egyértelmű előnyei vannak, hiszen ezen kivezetnék a teherforgalmat, csökkentve a szennyezés mértékét, ugyanakkor a városi úthálózat sem rongálódna olyan nagy mértékben.
Két kigyulladt melegházhoz riasztották péntek éjjel a nyárádszeredai tűzoltókat, lángoló melléképülethez a dicsőszentmártoniakat.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közölt adatai szerint márciusban 11 928 személynek folyósítottak különnyugdíjat, 30-cal többnek, mint előző hónapban.
Szombaton is tovább drágult az üzemanyag, egyre kevesebb azon töltőállomások száma, ahol még lehet benzint tankolni 9 lej alatt.
Akár mínusz 8 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet vasárnapra virradóra Hargita megye magasabban fekvő pontjain és a hegyközi medencékben. Jövő héttől azonban már érkezik a felmelgedés.
Újabb drónokat észleltek a román hadsereg radarjai Tulcea megye térségében az ukrán folyami kikötők elleni péntek éjjeli orosz légitámadás során, az egyik rövid időre megsértette Románia légterét – tájékoztatott szombat reggel a védelmi minisztérium.
350,7 millió eurót sikeresen felszabadított az uniós helyreállítási források harmadik részletének befagyasztott részéből, ugyanakkor 458,7 millió eurót végleg elveszít a korábbi években késve, hiányosan vagy hibásan végrehajtott reformok miatt.
A Cégnyilvántartási Hivatal adatai szerint 2026 első három hónapjában 5424 vállalat függesztette fel a tevékenységét Romániában, 7,88 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba – közölte Facebook-oldalán Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.
Kaotikusan közlekedett az A2-es autópályán, Konstanca felé egy autóvezető május 1-jén, és a rendőrök jelzésére sem volt hajlandó megállni. Üldözőbe vették, helikopterrel is követték, végül pedig feltartóztatták.
szóljon hozzá!