
A vasúti átkelők is megújulnak Gyergyóújfalu és Vasláb között. Archív • Fotó: Gergely Imre
Remetén aszfaltút épül, Újfalu és Vasláb között befejezik az útfelújítást a tavaly abbahagyott szakaszokon, illetve az orotvaiak is aszfalton közlekedhetnek majd a megyei önkormányzat beruházásai folytán. Más gyergyószéki községekben járdák épülnek.
2019. április 10., 21:502019. április 10., 21:50
Hargita megye képviselő-testülete elfogadta az idei költségvetésre vonatkozó határozatot, elkülönítették azokat az összegeket, amelyeket az önkormányzat és altintézményei kapnak működésre meg fejlesztésre, illetve azokat az összegeket, amiből saját hatáskörben végeznek majd beruházásokat.
– tájékoztatott Barti Tihamér megyei önkormányzati alelnök.
A legnagyobb volumenű útépítés Gyergyóremetén történik meg, ahol a tejporgyár felé vezető úton a falu kijáratáig, az utolsó házig aszfaltutat építenek a jelenleg nagyon rossz állapotban lévő köves út helyett. Erre ötmillió lejt szánnak. 1 millió 286 ezer lejbe kerülnek az Újfaluból Vaslábra vezető útnak azok a szakaszai, amelyeket tavaly azért nem sikerült megépíteni, mert jogi viták adódtak az önkormányzat és az állami vasúttársaság között; a CFR ugyanis saját nevére telekkönyveztette a vasúti átkelők környékét is. Mostanra erre is megoldás született, lehet itt is dolgozni.
Csomafalván végig a főút mentén, Ditróban a Tölgyes felé és a vasútállomáshoz vezető út mentén is járdát építenek, illetve ugyanez történik Alfaluban a központtól a Csomafalva felőli kijáratig. Ezekre 1,360 millió, 1,930 millió, valamint 419 ezer lejt fordítanak.
Aszfalt kerül még a Gyergyószentmiklósról Kovácspéter felé vezető út két és fél kilométeres szakaszára is. Ugyanakkor kivitelezési terveket készítenek a Ditró–Tölgyes út annak a 21 kilométeres szakaszának a megépítésére, ahol nincs aszfalt, és szintén tervezési munka folyik majd a jelenleg járhatatlan Orotva–Borszék út építésére is. Ezek kivitelezésére uniós pályázatból remél pénzt a megyei önkormányzat.
Még nem született meg a döntés azoknak az összegeknek az elosztásáról, amelyeket az egyes települési önkormányzatoknak juttat Hargita megye – ezekről később döntenek. Barti elmondása szerint a keretösszeg mintegy kétszerese a tavalyinak, azaz 28 millió lejt osztanak majd szét.
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.
Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.
Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.
szóljon hozzá!