
Nyílt kapukkal, felvonulással és fúvószenekarral ünneplték Sepsiszentgyörgyön a tűzoltók napját. Kovászna megyében az első tűzoltó-alakulat Kökösben jött létre, 1856-ban.
2010. szeptember 13., 14:162010. szeptember 13., 14:16
2010. szeptember 13., 16:482010. szeptember 13., 16:48
Fotó: Both Ildikó
A Kovászna Megyei Sürgősségi Felügyelőség amellett, hogy számos nehéz helyzetet old meg, és munkatársai embert próbáló helyezetekben segítik a városlakókat, az elmúlt évek során emberközelivé is vált. Évente több alkalommal is megnyitják a tűzoltóság kapuit, nyílt napokat rendeznek, és ezáltal bárki betekinthet tevékenységükbe. Hétfőn reggel ünnepélyes keretek között, fúvószenekarral nyitották meg a Kovászna megyei tűzoltóság kapuit, hiszen a tűzoltók születésnapját ünnepelték. A rendezvénysorozat már vasárnap délelőtt kezdetét vette, amikor a gyerekek és felnőttek meglátogathatták az intézményt.
A készséges tűzoltók az autók és eszközök bemutatása mellett a tűzvész megelőzéséről és a balesethelyzetek hatékony kezeléséről is beszámoltak az érdeklődőknek. Sepsiszentgyörgy mellett a kézdivásárhelyi és bodzafordulói egységek is megnyitották kapuikat a látogatók előtt, hétfőn pedig felvonulást tartottak a városok központjaiban. Sepsiszentgyörgyön az elmúlt években megszokott központi felvonulás és bemutató helyett új útvonalat választottak a tűzoltók, olyan negyedeket érintve, ahol eddig nem vonultak végig.
A hagyományokhoz híven a felvonuláson jelen voltak Kovászna megye önkéntes tűzoltó-alakulatainak tagjai is, őket a sepsikőröspatakiak vezették, ez az alakulat az országos verseny harmadik díjának megszerzéséről híres. Kovászna megyében jelenleg 42 önkéntes tűzoltó-alakulat működik, melyek közül 20 rendelkezik tűzoltóautóval is.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
szóljon hozzá!