Fotó: Boda L. Gergely
Egy héttel korábban, május 20-án tartja e havi soros ülését a marosvásárhelyi tanács. Azért ez a korábbi időpont, mert jövő héten már javában fognak zajlani a Marosvásárhelyi Napok. Az ülésen talán arra is választ kapunk, hogy idén lesz-e díszpolgára, vagy Pro Urbe díjasa a megyeközpontnak.
2010. május 19., 14:002010. május 19., 14:00
2010. május 19., 14:152010. május 19., 14:15
Fotó: Boda L. Gergely
A napirendi pontok között szerepel több Egyesülés negyedbeli utca elnevezése is. Emellett a plénum tárgyalja azt a határozattervezetet is, amely meghosszabbítaná a város és egy építkezési vállalat együttműködési szerződését. Ezt a szerződést majdnem öt évvel ezelőtt írták alá, és a vállalt kötelezettségeket a vállalkozónak öt év alatt kellett volna teljesítenie. Kérte azonban, hogy a dokumentumban megszabott határidőt hosszabbítsák meg öt évvel.
Tizenkét éves lány tűnt el pénteken, aki a marosvásárhelyi Árvácskák utcából távozott, amikor utoljára látták. Az ő megtalálásához kéri a lakók segítségét a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Hiába kapott napokkal ezelőtt hivatalos értesítést a Közösségi Párbeszéd Tábor megrendezéséről a Székelyhon szerkesztősége, különösebb magyarázat nélkül elutasították munkatársaink részvételét a Maros megyei rendezvényen.
A marossárpataki gyermekotthon működését májusban felfüggesztették, de a felújítás még nem kezdődhetett el. A bent maradt lakók elhelyezése folyamatban van, és további támogatók jelentkezését várják, hogy elkezdjék az ingatlanok korszerűsítését.
Ötödik alkalommal szervezik meg a Street Festivalt Marosvásárhelyen. Zene, tánc, sport, tűzzsonglőrök, népszerű előadók várják testközelbe a marosvásárhelyieket egész hétvégén.
Felvételit hirdet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, ahol szeptember elsején indul a beiratkozás, és szeptember 9-én kezdődnek a vizsgák.
A szerkesztőségünkbe is elküldött román nyelvű közlemény szerint Magyar Péter a hétvégén részt vesz a Maros megyei Nagyadorjánban megszervezett Közösségi Párbeszéd Táborban.
2027 második felére tehermentesítheti Marosszentgyörgyöt a tehergépkocsi-forgalomtól a Koronka–Jedd–Nagyernye terelőút – ezt a választ kapta Sófalvi Szabolcs polgármester, akivel a községben zajló többi beruházásról is beszélgettünk.
Százkilencven marosvásárhelyi lépcsőház lakói kérték, hogy vehessenek részt a hőszigetelési programban és országos vagy uniós pénzalapokból váljon energiahatékonyabbá otthonuk. A sorrendet a városi tanácsülésen szavazták meg csütörtökön.
Nem volt akkora felhőszakadás, mint két hónappal ezelőtt, mégsem vált be a pár napja kialakított vezetékrendszer Parajdon. A szakemberek újra megnövekedett sókoncentrációra számítanak a Kis-Küküllő vizében a következő napokban.
Nyílt levélben kéri a marosvásárhelyi RMDSZ az orvosi egyetem rektorától, hogy a nemrég megnyílt egyetemi gyógyszertárban biztosítsák a magyar feliratokat és a magyar nyelven beszélő alkalmazottakat.