Hosszabb szünet után ismét elkezdi tevékenységét a székelyudvarhelyi Heuréka Tehetséggondozó Alapítvány, mely 2–12-es osztályokban tanulók tehetséggondozásával, iskolaórákon túli felkészítésével foglalkozik.
2010. január 21., 13:222010. január 21., 13:22
2010. január 21., 13:332010. január 21., 13:33
Míg aktívan működött, minden évben 1500 gyereket tesztelt le az alapítvány, melyből 150-et tanítottak is, és bár szép sikereket könyvelhettek el – tanulóik számos versenyről díjakkal tértek vissza, és egyértelműen bebizonyosodott, hogy az általuk kiválasztott, majd gondozott fiatalok garantáltan jó eredményeket érnek el, illetve számos helyi vállalkozó támogatását is élvezték – az alapítvány tevékenysége Biró G. Albert ügyvezető igazgató egyéb elfoglaltságai miatt időközben megszakadt.
A tanár úr a napokban azt tudatta, újrakezdik a tehetséggondozói munkát, és fel is kérik Székelyudvarhely, illetve környékének pedagógusait, hogy javasoljanak tanulókat, második osztálytól tizenkettedikig a kiscsoportos felkészítőkre. Mint a tanár úr megjegyezte, szorgalmas, plusz feladatok elvégzésére alkalmas, jó képességű, motivált tanulókat keresnek. Az alapítvány heti három órás felkészítővel indít. Ebből két óra matematika, egy óra UBIM (tárgyi modellezés) vagy Geonext (számítógépes modellezés) vagy informatika. Azt is megtudtuk, hogy minden csoportban három tanulmányi és két szociális ösztöndíjat biztosítanak.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.
Kilőttek egy medvét szerdán este Székelyszentléleken, miután az állat ismét lakott területen bukkant fel és agresszíven viselkedett. A nagyvad már hosszabb ideje félelemben tartotta a környékbelieket, akik gyermekeiket is féltették tőle.
szóljon hozzá!