
Fotó: Gergely Imre
A Mocsár dűlőben néhány éve átadott új barompiac több hónapig zárva állt. A lókupec cigányokon kívül a nyáron senki nem kínált eladásra állatokat, most viszont egyre többen igényerlték a piac újranyítását. Szombaton ez meg is történt, gazdásra találtak az első vágásra szánt disznók is.
2009. november 08., 20:022009. november 08., 20:02
Fotó: Gergely Imre
Június végén került lakat a gyergyószentmiklósi barompiac kapujára. Ezúttal nem a járványveszély, vagy hivatalos rendelkezés miatt szünetelt az állatvásár, hanem mert egyszerűen nem volt rá igény. Kimpián László piacfelügyelő elmondta, a nyár elején szinte senki nem próbált itt háziállatot eladásra kínálni, a szó legszorosabb értelmében pangott a piac. Mindössze a barompiac szomszédságában élő lókupec cigányok gyűltek össze, és egymás között cserélgették jószágaikat, de amellett hogy szemetet azt hagytak bőven maguk után, a piacbért nem igazán voltak hajlandóak kifizetni. Ilyenformán nem sok értelme volt az állatvásár működtetésének. A szombaton újra megnyított piacon az első vásári napon sem volt nagy tolongás. A megnyítás híre még nem terjedt el a gyergyói gazdák között.
Fotó: Gergely Imre
Közeleg a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének korszerűsítése, ezért május 31-ig le kell bontani a területen álló, engedély nélkül épített garázsokat. Egy hónappal a határidő előtt 41 építményt számoltak fel, de a többség még áll.
Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson, a város Gyergyószárhegy felőli kijáratánál. A balesetben két személy megsérült, egyikük a roncsok közé szorult.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Kevesebb mint egy hónap telt el azóta, hogy Gyergyószentmiklóson, egy Virág negyedi parkolóhely használata körül kialakult vita rendeződni látszott, most azonban újabb fordulat történt: valaki megrongálta a parkolásgátló szerkezetet.
Rendszámfelismerő kamerákat telepítettek a polgármesteri hivatal mögötti hulladéklerakóhoz Gyergyóújfaluban a szabálytalan szemétlerakás ellenőrzésére.
Csaknem 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül, miután Borszéken kidőlt egy fa és leszakította a magasfeszültségű áramkábeleket, amelyek tüzet is okoztak.
Száraz növényzet és cserjék gyulladtak ki Borszéken: a lángok egy magasfeszültségű vezetéket érintő meghibásodás miatt keletkeztek, miután egy fa rádőlt az oszlopra, és elszakította a vezetékeket.
Rendkívüli ülést tartott hétfőn Gyergyószentmiklós képviselő-testülete, ahol két kérdésben hoztak döntést. Korlátozták a szerencsejáték-termek működését, és elfogadták a területrendezési dokumentációkat az elektromos töltőhálózat kiépítéséhez.
Két lakóház, két melléképület és a száraz növényzet is lángra kapott vasárnap Gyergyóvárhegyen. A tűzhöz több hivatásos és önkéntes egységet riasztottak, a lángok terjedését végül sikerült megfékezni.
Hét mezőgazdasági út újul meg és épül ki Gyergyócsomafalván, összesen 13 kilométer hosszan. Az egymillió eurós beruházás kivitelezése elkezdődött, a munkálatok nyomán jövő tavaszra stabilabb felületen közlekedhetnek a mezőre járó munkagépek.