
Nagy élmény volt a művésznek és a közönségnek is Tomescu tavalyi gyimesi koncertje
Fotó: Pele Photography
Július végén 13 koncertből álló turnéra indul Alexandru Tomescu világhírű román hegedűművész, aki Stradivari hegedűjével a gyimesbükki római katolikus templomban is fellép. A koncert augusztus 6-án 19.30 órától kezdődik.
2021. július 07., 10:302021. július 07., 10:30
2021. július 07., 10:312021. július 07., 10:31
Alexandru Tomescu második alkalommal tart koncertet Gymesbükkben, a világhírű hegedűművész tavaly szeptemberben is fellépett, akkor a nagysikerű előadás során Beethoven, Massennet, Bach, Haendel, Massenet, Kreisler, Proumbescu és Enescu műveket adott elő. A művészt tavaly az argentin Omar Massa kísérte a harmonikához hasonló, bandoneón nevű hangszeren. Idén Tomescu meghívottja a spanyol Josu de Solaun zongoraművész lesz, akivel közösen – többek között – a Friedrich Schiller német költő által 1785-ben írt versére alkotott zenei remekmű, a Ludwig van Beethoven 9. szimfóniájából ismert Örömódát adják elő. Az Örömódát – Herbert von Karajan hivatalos zenekari átiratában – 1972-ben Európa himnuszává választották.
Jegyeket ezen az oldalon lehet online megvásárolni – tudtuk meg a gyimesi koncert főszervezőjétől, Pál Damjántól. „A Sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Intézettel közösen valósítjuk meg az idei gyimesi koncertet, amelyre egy kiállítást is tervezünk, két világhírű magyar zeneszerző, Bartók Béla és Kodály Zoltán tiszteletére. Koncert után a vendégeinket a Degustarium szövetkezet ajándékaként sajt- és bórkóstolóra várjuk” – mondta el Pál.
A művész tavaly egy ütőgardont kapott ajándékba a gyimesiektől, születésnapjára pedig egy hegedű formájú tortát
Fotó: Pele Photography
Az idei Stradivari koncert helyszínei
Nagyszeben (július 26., 18 óra, Brukenthal múzeum)
Resicabánya (július 27., 19.30 óra, Innovációs és Kutató Központ)
Temesvár (július 28., 19.30 óra, erzsébetvárosi római katolikus templom)
Nagyvárad (július 29., 19.30 óra, görög-katolikus templom)
Beszterce (július 31., 19.30 óra, zsinagóga)
Kolozsvár (augusztus 1. 19.30 óra, Szentháromság templom)
Szászsebes (augusztus 3., 19.30, evangélikus templom)
Brassó (augusztus 5., 19.30 óra, Fekete-templom)
Gyimesbükk (augusztus 6., 19.30 óra, római katolikus templom)
Mihăileni (Botoșani megye, augusztus 8., 12 óra, Enescu-ház)
Bukarest (augusztus 9., 19.30 óra, Szent József templom)
Bukarest (augusztus 10., 19.30 óra, Román Rádió koncertterme)
Zsilvásárhely (augusztus 11., 19.30 óra, a Végtelen oszlop Coloana fără sfârşit parkja).
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.
Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.
Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.
szóljon hozzá!