
Illusztráció
Egy hónappal a legutóbbi emelés után újra drágítani kényszerült Kovászna megyében a hulladékszállítást ellátó Tega köztisztasági vállalat.
2017. június 05., 18:482017. június 05., 18:48
Az Öko Sepsi Egyesület visszamenőleg, május elsejétől növeli újra az árakat, így a magánszemélyek havi 2 lejjel, a jogi személyek pedig 13,33 lejjel fizetnek többet. Az újabb emelés után
Tóth Birtan Csaba alpolgármester elmondta, nem a szolgáltatás drágult, hanem a hulladéklerakóban kifizetendő tonnánkénti 80 lejes büntetőilletéket osztották vissza a lakosságra. Ugyanis ha a szelektíven gyűjtött hulladék mennyisége nem éri el a 20 százalékot, a tonnánként 66 lejes díjon felül még minden tonnára újabb 80 lej büntetést számolnak.
A pluszilleték ügyében úgy tűnt, sikeresen lobbiztak, hiszen a környezetvédelmi minisztérium már januárban elkészítette a módosítás tervezetét, mely szerint 2020-ig fokozatosan növelik az illeték értékét, és akkor érik csak el a tonnánkénti 80 lejt, így jövő évben 30 lejjel kezdik, majd 50 lejt kell kifizetni. A Tega ez alapján számolta ki az áprilistól érvényes díjszabást, ám hiába várták, a módosítás azóta sem lépett hatályba. Ennek megfelelően
– részletezte Tóth Birtan Csaba. A mostani emelés ideiglenes, amint a kormány elfogadja a módosítást, visszaállnak a korábbi, áprilisi díjszabásra, ám azt egyelőre nem tudják, ez mikor történik meg. Tóth Birtan hangsúlyozta, a háromszéki nem egyedi eset, az ország több megyéjében is hasonlóan jártak el.
Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.
Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.
A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.
Kút ásása közben találtak egy feltételezett lőszert szombaton a Kászonaltíz községhez tartozó Kászonimpéren. A helyszínre kiszálló tűzszerészek egy második világháborúból származó támadó kézigránátot azonosítottak.
Közel 3000 szabálysértési bírságot róttak ki ezen a héten az autópálya-rendőrök a közlekedésbiztonsági ellenőrzéseik során.
A Fekete-tengerben, a Chituc homokpadtól mintegy 50 tengeri mérföldre keletre talált dróndarabot ártalmatlanítottak vasárnap reggel – közölte a védelmi minisztérium.
Tűz ütött ki vasárnap egy segesvári, idősek gondozására szolgáló szociális központban. Az épületben negyvenen tartózkodtak, három embert a tűzoltók menekítettek ki.
Három maroshévízi férfit vettek 24 órára őrizetbe, miután a gyanú szerint egy helyi szórakozóhelyen biztonsági őrökre támadtak, majd több berendezési tárgyat is megrongáltak. A rendbontás az utcán is folytatódott.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök bejelentette, hogy folytatni kívánja Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő politikáját a források helyes kezelésében és a korrupció elleni küzdelemben.
0,67 milligramm/liter alkoholt mutatott ki a szonda annak a 33 éves nőnek a leheletében, akit szombat hajnalban igazoltattak a csíkszeredai rendőrök.
szóljon hozzá!