Újdonság az életjáradéknál

Hetvenen már láttamoztatták idén az életjáradékos könyvecskét. Archív •  Fotó: Kristó Róbert

Hetvenen már láttamoztatták idén az életjáradékos könyvecskét. Archív

Fotó: Kristó Róbert

Az előírások szigorítása értelmében két jelentős változás is történt a mezőgazdasági életjáradékos könyvecskék láttamozásával kapcsolatban – hívja fel az érintettek figyelmét a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség Hargita megyei irodája.

Szabó Kamilla-Mária

2017. április 18., 15:022017. április 18., 15:02

Lázár István, az intézmény munkatársa elmondta, a könyvecskéket felhatalmazott személlyel láttamoztatóknak évente aktualizált közjegyzői felhatalmazással kell felkeresniük az ügynökséget, emellett pedig szükséges az adott település önkormányzata által kibocsájtott minél „frissebb” bizonylat, amely arra vonatkozik, hogy

az életjáradékos személy nevére nem állítottak ki még halotti bizonyítványt.

Arra is emlékeztetett az illetékes, hogy augusztus 31-éig munkanapokon láttamoztathatók az életjáradékos könyvecskék, amelyhez a fent említett dokumentumok mellett a könyvecske felmutatása szükséges, illetve az életjáradékos és felhatalmazott személy személyi igazolványa. Emellett be kell mutatni a haszonbérbeadásról szóló szerződést, egy banki folyószámláról szóló dokumentumot, valamint első- vagy másodfokú rokkantság esetében az orvosi szakértői bizottság véleményezését.

Lázár István érdeklődésünkre kifejtette, általában május végéig az érintettek 80–90 százaléka felkeresi az APIA-t a láttamoztatás végett –

idén mindeddig hozzávetőleg 70 személy kereste fel az intézményt ez ügyben.

Tavaly mintegy 250 személy élt ezzel a támogatási formával Hargita megyében.

Az életjáradékról

A földterületek bérbe-, illetve eladása utáni életjáradékot 2006 elejétől lehet igénybe venni. Azok a 62 évnél idősebb, illetve ennél fiatalabb első- és másodfokú betegnyugdíjasok jogosultak erre a támogatási formára, akiknek legtöbb tízhektáros földterületük bérbe- vagy eladása után nem maradt gondozásukban vagy tulajdonukban 50 árnál nagyobb mezőgazdasági terület.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 13., vasárnap

Nicușor Dan: Románia támogatja az EB és az Egyesült Államok közötti tárgyalások folytatását

Románia támogatja az Európai Bizottság és annak elnöke, Ursula von der Leyen erőfeszítéseit az Egyesült Államokkal való tárgyalás folytatására – jelentette ki vasárnap Nicușor Dan elnök.

Nicușor Dan: Románia támogatja az EB és az Egyesült Államok közötti tárgyalások folytatását
2025. július 13., vasárnap

Az új Superman egyáltalán nem az a film, amilyenre előzetesen számítottunk, de pont emiatt működik

Nem kell megijedni, az új Superman-film nem rossz. Csak nem olyan, mint amihez eddig hozzászoktunk. Kritika.

Az új Superman egyáltalán nem az a film, amilyenre előzetesen számítottunk, de pont emiatt működik
2025. július 13., vasárnap

Két ember meghalt, négyen megsérültek egy közlekedési balesetben

A rendőrség közlekedési tájékoztató központja (Infotrafic) szerint a 7B jelzésű országút Arad és Tornya közötti szakaszán történt balesetben két autó volt érintett.

Két ember meghalt, négyen megsérültek egy közlekedési balesetben
2025. július 13., vasárnap

Letette a hivatali esküt a három új alkotmánybíró

Letette a hivatali esküt vasárnap reggel az alkotmánybíróság három új bírája, Mihai Busuioc, Asztalos Csaba és Dacian Cosmin Drago

Letette a hivatali esküt a három új alkotmánybíró
2025. július 13., vasárnap

Arad megyében is keresik a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottját

Arad megyére is kiterjesztették a hatóságok a Maros megyei Mezőméhesen történt gyújtogatás és gyilkosság elkövetésével gyanúsított Emil Gânj keresését.

Arad megyében is keresik a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottját
2025. július 12., szombat

Téli tájat hagyott maga után a jégverés a szomszédos megyében

Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.

Téli tájat hagyott maga után a jégverés a szomszédos megyében
2025. július 12., szombat

A többségnek az ötven lej is sokat jelent – a PSD a deficitcsökkentő intézkedések terhének elosztását bírálja

A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.

A többségnek az ötven lej is sokat jelent – a PSD a deficitcsökkentő intézkedések terhének elosztását bírálja
2025. július 12., szombat

Már több mint 1 millióan látták a Kárpát-medencében a Hogyan tudnék élni nélküledet? – készül a folytatás is 

Múlt héten elhagyta a bűvös 1 milliós nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?. Ehhez a számhoz az erdélyi nézők, mint egy 120 ezer nézővel járultak hozzá.

Már több mint 1 millióan látták a Kárpát-medencében a Hogyan tudnék élni nélküledet? – készül a folytatás is 
2025. július 12., szombat

Megválasztották Ilie Bolojant a PNL elnökévé; megvannak az első alelnökök is

Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.

Megválasztották Ilie Bolojant a PNL elnökévé; megvannak az első alelnökök is
2025. július 12., szombat

Nagyobb fizetésre, kevesebb stresszre vágynak az alkalmazottak

Sok romániai alkalmazott nemcsak a pénz, hanem a lelki nyugalom miatt váltana munkahelyet. Egy friss felmérés szerint többségük elégedetlen a jelenlegi fizetésével, és komoly pszichés nyomás nehezedik rájuk.

Nagyobb fizetésre, kevesebb stresszre vágynak az alkalmazottak