
Fotó: RMDSZ
Három székelyföldi beruházás támogatásáról írtak alá szerződést kedden: újabb 17 millió lej jut az idei 193 millió lejnyi támogatás mellé a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórháznak, 4 millió lejből újul meg a Szépvízhez tartozó Csíkborzsován a művelődési ház, illetve 7,5 millió lejből Kovászna városában sportbázis épül. A beruházásokhoz a szükséges forrásokat a Cseke Attila által vezetett Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért felelős Minisztérium biztosítja.
2021. december 21., 16:582021. december 21., 16:58
Majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt, 2020. december 23-án alakult meg Románia kormánya, amelyet egy ideiglenes kormány, november végétől meg egy nagykoalíciós kormány váltott. Sok minden változott egy év alatt, ám ha a bukaresti politika nem is lett kiszámíthatóbb, mint ahogyan Kelemen Hunor azt remélte, a romániai magyar közösség bátrabban tud tervezni, mint előtte – írja közleményében az RMDSZ.
„Hosszú volt ez az év, mert járvány tombolt, amit egy politikai válság is tetőzött, de ahhoz rövid, hogy mindent elkezdjünk és befejezzünk, amit elterveztünk. Az RMDSZ kormányzati csapata stabil pont volt és maradt a romániai politikában. Változatlanul kitartóak vagyunk, hogy folytassuk a munkát; 2022-re is vannak terveink, sok az elvégzendő munka” – idézi a közlemény Kelemen Hunort.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
szóljon hozzá!