
Fotó: Boda L. Gergely
A Katonai Központ épületébe költözik Maros Megyei Ítélőtábla mellett működő ügyészség, a Szervezett Bűnözés- és Drogellenes Osztály, illetve a Törvényszék mellett működő ügyészség. Maros megye kormánybiztosa, Marius Paşcan ez ügyben nemrég Bukarestben járt.
2010. február 24., 17:142010. február 24., 17:14
2010. március 08., 13:182010. március 08., 13:18
Fotó: Boda L. Gergely
„Február 23-án Bukarestben tárgyaltam a nemzetvédelmi miniszterrel, és arra jutottunk, hogy átengedik az intézmények számára a Katonai Központ egyik épületét. Ez ugyanolyan álapotban van, mint a Rózsák terén található, a katedrális mögötti épület, nagyon rossz állapotban. Az oldalából növények nőnek ki, teljesen beázik, úgy, hogy az alsó szinteken úszómedence van. Az épület felújítása érdekében tárgyalásokat kezdeményezek a fejlesztésügyi miniszterrel, a nemzetvédelmi miniszterrel, valamint a helyi és a megyei tanácsokkal is” – közölte a prefektus. Az intézményeket tavaly októberben a Maros Megyei Ítélőtábla felszólította, hogy 2010. január elsejétől költözzenek ki az épületből. Indoklásként azt hozta fel, hogy alkalmazottai nem célirányos irodákban kénytelenek dolgozni, valamint az archíválásra váró iratok is veszélyben vannak helyszűke miatt.
Anyagi károkkal járó balesetet okozott egy 22 éves fiatalember Marosludason. Az autó előbb egy betonpillérnek, majd fáknak és egy hídfőnek csapódott, végül pedig az árokban kötött ki.
Két helyszínre is ki kellett vonulniuk a Maros megyei tűzoltóknak az elmúlt éjszaka. Marosludason közúti balesetnél, Libánfalván pedig lakástűznél avatkoztak be.
A rendőrség március óta még mindig csak vizsgálódik annak a tulajdonosi társulási adminisztrátornak az ügyében, akit milliós sikkasztással vádolnak. A vízszolgáltató, amelynek a legtöbbel tartoztak a lakótársulások, részben megkapta pénzét.
December 5-én ünnepi programokkal, kóruskoncerttel és látványos fényben úszó megnyitóval veszi kezdetét a marosvásárhelyi karácsonyi vásár, amely több mint egy hónapon át várja a látogatókat.
A marosvásárhelyi önkormányzat 42 millió lejt csoportosított át a korábbi évek többletéből, hogy stabilizálja a város költségvetését és biztosítsa a működési kiadások, valamint a folyamatban lévő fejlesztések finanszírozását.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház csütörtökön különleges kiállításnak adott otthont: a megye rezidenciális központjaiban lakó, fogyatékkal élő alkotóinak művei kerültek a közönség elé. Országos szinten Maros megyében van a legtöbb hely számukra.
Egy autó felborult, a benne rekedt női sofőrt a tűzoltók szabadították ki csütörtök délelőtt a Maros megyei Körtvélyfája és Oláhpéterlaka között.
Megoldást keres a marosvásárhelyi önkormányzat a víkendtelepi vendéglők és nyaralóházak bérleti szerződésének lejártára. Hosszú távú bérleti konstrukciót ajánlanak a bérlőknek, továbbá egy fedett szálláshelyet és lakókocsik fogadására alkalmas kempinget.
Tűz ütött ki egy lakóházban Marosvásárhelyen, a Honvéd utcában szerdán este, a tűzesetben egy idős férfi életét vesztette.
Marosvásárhely új testvérvárosi kapcsolat kiépítésébe kezdett Debrecennel. Már zajlanak a tárgyalások, amelyek gazdasági, kulturális és oktatási lehetőségeket nyithatnak, miközben a „kihűlt” testvérvárosi kapcsolatokat is felélesztik.
szóljon hozzá!