
Simtea ezredes, Radu Adrian, a HS Timber Production műszaki igazgatója és Tamás Sándor tanácselnök
Fotó: Tuchiluș Alex
A megyei tanácsnak és a HS Timber Production (volt Schweighofer) cégnek köszönhetően új rohammentővel gazdagodott a Kovászna megyei tűzoltóság. A legkorszerűbb felszereléssel ellátott jármű ünnepélyes átvétele pénteken délben történt meg Sepsiszentgyörgy főterén.
2024. február 23., 16:252024. február 23., 16:25
Simtea ezredes, Radu Adrian, a HS Timber Production műszaki igazgatója és Tamás Sándor tanácselnök
Fotó: Tuchiluș Alex
Az átvételen jelen volt Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának elnöke, Adrian Radu, a rétyi HS Timber Production fafeldolgozó nagyvállalat műszaki igazgatója, valamint Adrian Simtea ezredes, a Kovászna megyei tűzoltóság parancsnoka is. Mint elhangzott, utóbbi volt a rohammentő beszerzésének kezdeményezője, ő fordult kérésével ez ügyben a megyei tanácshoz.
A parancsnok az átadón elmondta, hogy
Ezek együttes életkora azonban meghaladja a 85 évet, és csak tavaly 85 ezer kilométert tettek meg az összesen 3700 kiszállásuk során. Az új járművel vélhetően hamarabb tudnak majd közbelépni szükség esetén – vetítette előre.
Az új jármű felszerelése a legkorszerűbb igényeket teljesíti
Fotó: Tuchiluș Alex
Kaptak persze a kormánytól és a belügyminisztériumtól is járműveket, így 2018 és 2019 között négy mentőautó került a megyei katasztrófavédelemhez, de
Szintén a megyei tanáccsal közösen akarnak Kézdivásárhelyen is egy négy férőhelyes új garázst építeni a tűzoltó- és mentőautóknak – vázolta további terveiket Simtea ezredes.
Fotó: Tuchiluș Alex
Tamás Sándor kiemelte, hogy a köz- és magánszféra példás együttműködésének köszönhető az új rohammentő, amelynek beszerzéséhez
A rétyi nagyvállalat korábban is támogatta a kézdi, illetve a megyei kórház fejlesztését, a világjárvány idején pedig nekik köszönhetően került egy PCR-labóratórium a megyébe – sorolta még a cég érdemeit Tamás Sándor.
Tavaly országos szinten 40 ezer hektárral nőtt a mezőgazdasági vetésterület Romániában az előző évhez képest, és elérte a 8,214 millió hektárt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) vasárnap közzétett adataiból.
Észak-Amerika legmagasabb csúcsát, a Denalit mászta meg idén nyáron Toásó István és Pakot Ferenc. A két székely hegymászó szerint azonban a siker nem a csúcson rejlik, hanem felkészülésben, a jó döntésekben és az egymásba vetett bizalomban.
A közlekedésbiztonság növelése érdekében a mai napon összehangolt közúti ellenőrzést tartanak a 15-ös országúton. A Kolozs, Maros, Hargita, Neamț és Bákó megyei rendőrök közösen ellenőrzik a teljes útszakaszt.
Az elmúlt 24 órában 15 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 17 személynek nyújtottak segítséget; két személy életét már nem tudták megmenteni – tájékoztatott vasárnap a Facebook-oldalán a Salvamont.
Nicușor Dan államfő július 7-én és 8-án részt vesz az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) állam- és kormányfőinek ankarai csúcstalálkozóján – közölte szombaton az elnöki hivatal.
Büntetőeljárás indult egy 18 éves gyergyószárhegyi fiatal ellen, akit ittas vezetésen értek tetten, ráadásul jogosítvánnyal sem rendelkezett.
Büntetőeljárás indult egy 21 éves csíkmadarasi nő ellen, akit ittas vezetésen értek tetten a Hargita megyei rendőrök.
Egy 56 éves Neamț megyei férfi vezette azt az autót, amely szombaton hajnalban borult fel a 13B jelzésű országúton, Gyergyóalfalu közelében. Mint kiderült, alkoholt fogyasztott mielőtt a kormány mögé ült.
Románia a nettó kedvezményezett tagállamok közé tartozik az Európai Unióban: miközben mintegy 30 milliárd euróval járult hozzá a közös költségvetéshez, az EU-s alapokból több mint 100 milliárd euró támogatást hívott le.
Kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatban végeztek házkutatást Brassóban a rendőrök, amikor a gyanúsítottak az ablakon kidobálva próbáltak megszabadulni a terhelő bizonyítékoktól.
szóljon hozzá!