
Fotó: Veres Nándor
Az új óvodának, valamint a polgármesteri hivatal új épületének az elkészülését, illetve a szennyvíztisztítónak és a hozzá tartozó gerincvezetéknek a kiépítését ünnepelték vasárnap Kápolnásfaluban. Összesen majdnem kétmillió euró a megvalósított beruházások értéke.
2019. december 15., 19:312019. december 15., 19:31
Két helyszínen három beruházás átadási ünnepségét tartották meg vasárnap Kápolnásfaluban: felépült a település új, kétszintes óvodája, elkészült a polgármesteri hivatal új épülete is, továbbá átadták a falu új szennyvíztisztítóját és a rendszer gerincvezetékét.
amint azt Benedek László polgármester lapunknak elmondta, e tekintetben történelmi pillanat volt a mai. A kétszintes óvodát 500 ezer euró értékű, európai uniós pályázati finanszírozásból építették fel, az épületben a csoporttermek, illemhelyek mellett betegszoba, tálalókonyha, illetve iroda is helyet kapott, udvarán pedig modern játszótér.
Az óvoda a játékos felfedezések, az ismeretszerzés első birodalma, ezért olyan fontos egy ember személyiségének alakulásában. A számítógépek, okostelefonok világban a mai óvodának nagy felelőssége van – hangsúlyozta az eseményen mondott beszédében Bálint Irma, a helyi általános iskola és az óvoda igazgatónője. Elmondta, jelenleg három csoporttal működik a tanintézmény, de a csoportok száma a beiratkozásoktól függ.
Fotó: Veres Nándor
A kápolnásfalusi napközis korú gyerekek jó részét Szentegyházán járatják napközibe szüleik, és mivel januárban kezdődik a beiskolázási időszak, a tanintézet vezetője megragadta az alkalmat és
A két helyszínen megrendezett átadássorozaton Benedek László polgármester mellett beszédet mondott Sebestyén Csaba parlamenti képviselő, Bíró Barna Botond, a megyei tanács alelnöke, valamint Percze László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja, továbbá jelen volt az eseményen Ioan Hîrb, a Vidéki Befektetéseket Finanszírozó Ügynökség (AFIR) Hargita megyei kirendeltségének vezetője is. Az új épületeket Major Sándor plébános áldotta meg.
Sebestyén Csaba beszédében egyebek mellett elmondta, a családi gazdaságok megerősítését tűzték ki célul a következő évekre, hogy vonzóbb legyen a vidék a fiatalok számára, és beteljenek az óvodák, iskolák.
A szennyvíztisztító állomást és a rendszerhez tartozó mintegy nyolc kilométer hosszú gerincvezetéket egymillió eurós európai uniós finanszírozásból építették ki. A rendszert jövő év tavaszán helyezik működésbe, és amint az időjárás engedi, megkezdik a bekötéseket is – mondta el beszédében Benedek László polgármester.
A polgármesteri hivatal új épülete kétszintes, már jó öt éve felhúzták az épületet, de lassan haladt a befejezése, és a településvezető szerint nem is tartották elsődleges feladatuknak ezt, mert mindig voltak fontosabb beruházások. A munkálat költségei az épület bebútorozásával együtt elérik a 250 ezer eurós értéket, ezt saját költségvetéséből, állami támogatásból, illetve a megyei tanács hozzájárulásából fizette az önkormányzat.
Fotó: Veres Nándor
Mivel eredetileg a helyi közbirtokossági is az új épületben kapott volna helyet, ők is részt vállaltak a költségekből, ezt az elkövetkező három évben visszafizeti a településvezetés, ugyanis időközben saját székházba költözött a közbirtokosság. A polgármesteri hivatal új, 190 négyzetméter alapterületű épületének
Az átadott fejlesztések nemcsak a település jelene iránti gondoskodást jelentik, hanem legfőképpen azt, hogy a közösség vezetői távlatokban és felelősséggel gondolkodnak. „Óvodát ugyanis olyan helyen építenek, ahol vannak gyermekek, komoly beruházásokat pedig ott eszközölnek, ahol a közösség hisz saját magában, hisz erejében és hisz egy közös jövőben” – fogalmazott beszédében Percze László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja, egyszersmind tolmácsolva Tóth László főkonzul üdvözletét és jókívánságait.
Fotó: Veres Nándor
„Mindannyian, ha visszagondolunk, hogy milyen körülmények között jártunk óvodába, akkor nyugtázhatjuk, hogy itt Kápolnásfaluban a megye legkorszerűbb napközi otthonába járhat a legifjabb generáció” – mondta beszédében Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, a polgármesteri hivatal új épületével kapcsolatban hangsúlyozva az összefogás és az együttműködés fontosságát.
Százharminckét millió eurós beruházás zajlik a marosvásárhelyi orvosi egyetemen, ahol több mint tízezer diák tanul – derült ki Leonard Azamfirei rektor beszámolójából, aki a Marosvásárhelyen megvásárolt épületek sorsáról is beszélt.
Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.
A jövő héten esedékes próbaérettségi bojkottálására biztatják a tanárokat az oktatási szakszervezetek.
Elfogadta szerdán a szenátus első házként azt a törvénytervezetet, amely szerint 2026-ban országos szinten 859 barnamedve megelőző célú kilövését engedélyezik a populáció szabályozása érdekében.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Többször látták Székelyszenterzsébeten a kifejlett medvét, amely kedden egy szürkemarhát is megölt, jelentős kárt okozva a gazdának. Később ismét visszatért a helyszínre a nagyvad, így kénytelenek voltak kilőni azt.
Több okból is takarékosságra kényszerülnek a Szent György Napok szervezői, de a vízzel félig telt pohár tele felét nézik: az erdélyi és helyi fellépőkkel az egymásra figyelés, a találkozások öröme jobban megélhető.
Lezárták a csíksomlyói borvízforrás környékét egy szalaggal miután a laborvizsgálatok Coliform baktériumok jelenlétét mutatták ki vízben. Feltehetően a forrás magától kitisztul és napokon belül újra iható lesz a vize.
Mintegy 7,5 millió lejt csoportosítottak át csibai utcák leaszfaltozására az Anghel Saligny program finanszírozásából a csíkszeredai önkormányzati képviselők szerdai, rendkívüli ülésén.
Elsüllyedt szerda reggel egy vontatóhajó a Konstanca megyei Midia kikötőben, folyamatban van az incidenskor a fedélzeten lévő személyek keresése és mentése – tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
szóljon hozzá!