Hirdetés
Hirdetés

Új óvoda épülhet Tusnádfürdőn

Tusnádfürdőn új helyszínre költözhet az óvoda, ha elkészül az erre szánt épület •  Fotó: Szigeti Vajk István

Tusnádfürdőn új helyszínre költözhet az óvoda, ha elkészül az erre szánt épület

Fotó: Szigeti Vajk István

A magyar kormány Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programja támogatásával épülhet új óvoda és napközi Tusnádfürdőn. Épp jókor, a jelenlegi intézmény ugyanis nem felel meg a tűzvédelmi előírásoknak, átépítése pedig túl költséges lenne.

Kovács Attila

2020. július 05., 09:092020. július 05., 09:09

A magyar kormány óvodafejlesztési program keretében történik meg az új intézmény felépítése, amely három óvodai, és egy napközis csoportnak biztosít majd helyet, minden szükséges felszereltséggel együtt – erről nemrég született döntés. Mint Albert Tibor, a fürdővároska polgármestere kérdésünkre elmondta, a beruházás szükségességét az óvoda jelenlegi helyzete is indokolja, amely egy régi villa épületében működik, megfelelő körülmények között, jól felszerelve. Viszont

az érvényben levő tűzvédelmi előírásoknak nem felel meg, és az engedélyeztetéshez olyan mértékű átalakításokra lenne szükség, amelynek költsége megközelítené egy új épület felépítését

– ismertette Albert Tibor. „Mi ezt a lehetőséget választottuk, és ha az óvoda elkészül, akkor a régi épület megmaradhat közösségi háznak, vagy vendégháznak az önkormányzat számára” – vetítette előre a városvezető.

Hirdetés

Területet vásárolnak

A leendő intézmény helyszínét még nem jelölték ki, ehhez területet is kell vásárolni. „Felvettük a kapcsolatot a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével (RMPSZ), és keressük a helyet az óvoda számára.

Idézet
A magyar kormány által biztosított támogatás a területvásárlás költségeit is fedezi, ezt az RMPSZ vásárolja meg. Az óvoda és napközi felépítése után a működtetést átadják a helyi önkormányzatnak

– részletezte a polgármester. Úgy számolnak, hogy mivel az utóbbi években 60-70 között mozgott az óvodai gyereklétszám a településen, ennek megfelelő befogadóképességű létesítményre van szükség. Első lépésként a kiviteli terveket kell elkészíteni, a polgármester szerint ha minden jól halad, egy hónapon belül ez megkezdődhet.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből

A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák
2026. augusztus 13., csütörtök

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
2026. augusztus 13., csütörtök

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok

Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét

Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy
2026. augusztus 13., csütörtök

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek

Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához

Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához
2026. augusztus 13., csütörtök

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét
2026. augusztus 13., csütörtök

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják

Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják
Hirdetés