
Kozma Mónika és Birtalan István. Újdonsággal rukkolnak elő májusra
Fotó: Haáz Vince
Egyedi mezőgazdasági kiállítás megszervezését vállalta fel a Pro Economica Alapítvány, amely a fiatal gazdák ötletét felkarolva olyan rendezvényt szeretne – májusban –, ahol a család apraja-nagyja talál érdekes látnivalót és nem utolsósorban finom kóstolnivalót.
2019. március 01., 19:282019. március 01., 19:28
2019. március 01., 19:292019. március 01., 19:29
Az ötletgazdák nevében Birtalan István, a Maros Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke tudatta, korábban megszervezték az Agrárakadémiát, ahol kétszázötven mezőgazdasággal foglalkozó fiatal gazda kapott lehetőséget az ismerkedésre, szakmai előadások hallgatására, jól menő vállalkozások megtekintésére. Ezeken a találkozókon fogalmazódott meg az ötlet, hogy
Így született meg az Agromania mezőgazdasági kiállítás ötlete, amelynek már helyszíne is van, Sáromberke, időpontja pedig május 18–19.
A Pro Economica Alapítvány ügyvezetője, Kozma Mónika kiemelte, egyedi rendezvényt szeretnének, ahol a szakmai kamarák, a neves termelők képviselői találkozhatnak, ahol kiselőadások lesznek az újdonságokról. Ugyanakkor azt is szeretnék, hogy ez egyben családi rendezvény is legyen, ahol minden családtag talál kedvére való látnivalót és elfoglaltságot.
Ez a rendezvény is ezt a célt szolgálja, hiszen részben népszerűsíti a helyi termékeket, lehetőséget teremt a nagygazdáknak és a kistermelőknek a bemutatkozásra, ugyanakkor közelebb hozza egymáshoz a mezőgazdaságból élőket a fogyasztókkal.
A májusi mezőgazdasági kiállításra március 15. és április 15. között lehet bejelentkezni termelőkként, kiállítókként. Mivel a Sáromberke és Sárpatak között fekvő terület nagyon tágas, nem korlátozzák a jelentkezők számát, azt szeretnék, hogy minél többen menjenek el és mutassák be termékeiket.
Száraz növényzet gyúlt ki a Hargita megyei Galócás községben, a tűz mintegy 20 hektáros területet érint.
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus templom tornyának felújítása miatt emelték le a keresztet és a toronygömböt, amiből érdekes, 1868-ban oda elhelyezett tárgyak kerültek elő. Ezek májusig a múzeumban tekinthetők meg.
Eljárás indult egy iráni férfi és egy román nő ellen, miután megpróbáltak bejutni az Egyesült Királyság nukleáris elrettentő rendszerének egyik kulcsfontosságú haditengerészeti támaszpontjára – jelentette szombaton a PA Media és a dpa.
A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.
Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.
Nem maradt egyetlen olyan töltőállomás Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson sem, ahol 9 lejnél olcsóbban lehetne tankolni: a legfrissebb adatok szerint minden nagy szolgáltatónál átlépte ezt a határt az üzemanyag ára.
Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A gazdákat fenyegető veszélyekre, illetve az ezekkel szembeni védekezési lehetőségekre hívta fel a figyelmet pénteken Nagy István, Magyarország agrárminisztere Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.
szóljon hozzá!