
Fotó: Csata Beáta
A szerdai sajtótájékoztatón Mezei János polgármester elmondta, hozzákezdtek már a forgalomirányító táblák kihelyezési előmunkálataihoz. Csütörtökön érkezik meg az a 60 darab forgalomirányító tábla, amelyet egyszerre helyeznek ki majd a város különböző negyedeiben. A polgármester szerint már egy hét múlva az új táblák szerint fognak közlekedni Gyergyószentmiklóson.
2011. augusztus 24., 19:022011. augusztus 24., 19:02
2011. augusztus 25., 12:042011. augusztus 25., 12:04
Szerdán fúrták ki és betonozták le a táblákat tartó oszlopok alapját
A forgalomirányító táblák kihelyezési munkálatai az előzetesen megrendelt terveknek megfelelően történnek. Szerdán kezdték el a táblákat tartó oszlopok helyének kifúrását, lebetonozását, majd az oszlopok állítására is sor került. A városszerte kihelyezésre kerülő táblák meg vannak rendelve, és a csütörtöki nap folyamán meg is érkeznek – tudtuk meg Mezei Jánostól. Hozzátette, hogy a negyedekben egyidőben fog történni a forgalomirányító táblák kihelyezése, a forgalmi fennakadások elkerülése végett.
Sok utca egyirányú lesz
Miután a táblák a helyükre kerülnek, felszólítják a lakosságot, hogy a jelzések alapján közlekedjenek. Több utcát egyirányúsítanak, ezeket is táblák jelölik majd. Mezei János szerint egy hét múlva már az új rend szerint fog zajlani a közlekedés. Az aszfaltozási munkálatok befejezését követően csökkentik majd a megengedett sebességhatárt is, így a gyergyói lakónegyedekben 30 km/órás sebességgel lehet majd haladni.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kedden kijelentette, hogy az egészségügyben nem az orvosok és a kisegítő személyzet bérén kell spórolni, a megtakarításokat más területeken kell elérni.
A Félixfürdőn karácsony tájékán elkövetett kettős gyilkosság elkövetője egy 29 éves kardói (Cordău) férfi, aki január elsején maga értesítette a rendőrséget arról, hogy két holttestet talált az üdülőhely egyik elhagyott pavilonjában.
Gázpalack robbanása okozott tüzet kedden délután zilahi tömbház egyik második emeleti lakásában. Egy ember megsérült, további kilenc lakónak a helyszínen nyújtottak orvosi ellátást – tájékoztatott a Szilágy megyei tűzoltóság.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedden továbbította Nicușor Dan államfőnek Daniel David oktatási miniszter felmentésére vonatkozó javaslatát.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Mihai Fifor, korábbi védelmi miniszter kedden a Facebook-oldalán cáfolta azt az állítást, miszerint a katonák a bírákhoz és ügyészekhez hasonlóan „48 évesen mennek nyugdíjba”.
Hosszú évek óta zajló fejlesztések zárulhatnak le Gyergyószentmiklóson: a víz- és a csatornahálózat korszerűsítése is befejeződhet 2026-ban. Az évek folyamán összegyűlt többletköltségekre a fejlesztési minisztériumtól kérnek finanszírozást.
Florin Barbu mezőgazdasági miniszter kedden arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy tavaly több mint négymilliárd euró uniós forrás érkezett Romániába a mezőgazdaság számára, és január végéig további egymilliárd euró kifizetésére számítanak.
Fizetéslevonással büntették a kormány sajtóirodájának azt a munkatársát, aki tavaly november végén megpróbálta távol tartani az újságírókat a miniszterelnöktől, hogy ne tudjanak kérdést feltenni Ilie Bolojannak.
Látványos kísérlettel mutatták be a Hargita megyei hegyi csendőrök, hogy milyen gyorsan fagy meg a víz mínusz 17 Celsius-fokban.
A köztársasági elnök április 12-re tűzte ki az országgyűlési választás időpontját – közölte a Sándor-palota kedden az MTI-vel.
szóljon hozzá!