Összesen ötvenegy önkéntes tűzoltó tevékenykedik Bögözbe
Fotó: Barabás Ákos
Több olyan felszerelés megvásárlásáért pályázott sikeresen a Bögözi Önkéntes Tűzoltó Egyesület, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy megfelelően végezhessék munkájukat.
2018. szeptember 05., 18:332018. szeptember 05., 18:33
Hat pár védőcsizmát, tizenkét pár kesztyűt, három övet és öt sisakot vásárolhattak a bögözi lánglovagok a Hargita Megye Tanácsa által közzétett pályázatnak köszönhetően – fejtette ki Szígyártó János Attila, a csapat vezetője.
– fogalmazott. Mint mondta, vannak ugyan saját felszereléseik, ám azok egy része már elavult, és több meg is rongálódott a különböző akciók során, így
„Az önkéntes tűzoltókat a becsületesség és a tenni akarás hajtja, saját idejüket nem sajnálva mindig ott vannak, ha baj van” – jelentette ki Szilágyi Ferenc bögözi alpolgármester. Rámutatott,
Hangsúlyozta, ebben próbál segíteni a polgármesteri hivatal is, ám az alacsony költségvetés miatt sokszor külső források bevonására is szükség van. Ilyenkor jönnek jól a hasonló pályázati lehetőségek. Hozzátette, büszke, hogy ilyen egyesület tevékenykedik községükben, hiszen nekik köszönhetően a lakosok nagyobb biztonságban érezhetik magukat.
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak – jelentette be Cseke Attila.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, miután a Bolojan-kabinet felelősséget vállalt a parlamentben a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetért.
Ezúttal Kézdivásárhelyre és Székelyudvarhelyre csapott le nagy erővel a vihar.
Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.
A romániaiak több mint kétharmada szerint nőtt az utóbbi időben a nők elleni családon belüli erőszakos esetek száma – derül ki az INSCOP Research friss felméréséből.
Súlyos közlekedési baleset történt szerda délután Szászrégenben, a Beresztelke felé vezető útszakaszon. Egy súlyos, életveszélyes állapotban levő és két könnyebben sérült személyt szállítottak kórházba.
Elrendelte a legfőbb ügyészség Horațiu Potra vagyonának a zár alá vételét. A zsoldosvezért folytatólagosan elkövetett adócsalással, sikkasztással és pénzmosással gyanúsítják ebben az ügyben.
Narancssárga és sárga kódú árvízriasztást adott ki szerdán az Országos Hidrológiai Intézet, az érintett Hargita megyei területeken árhullámokra, heves vízlefolyásra és vízszintemelkedésre kell számítani.
Az elmúlt 24 órában a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak összesen 106 sürgősségi bevetésen kellett helytállniuk. Közúti balesetekhez, tizenegy tűzesethez, kidőlt fák eltávolításához riasztották őket.
Súlyos károkat okozott a kedd esti vihar Tusnádfürdőn: hatalmas széllel és esővel csapott le a fürdővárosra alig néhány perccel azután, hogy a Ro-Alert rendszeren keresztül riasztás érkezett.
szóljon hozzá!