
Új arcok, régi szokások címmel rendezte és rendezi néphagyományőrző programsorozatát a szentegyházi Nárcisz napközi otthon, valamint a Kis Nárcisz Egyesület.
2009. november 26., 13:282009. november 26., 13:28
2009. november 26., 14:002009. november 26., 14:00
Folyó év szeptembere–decembere között a helybéli gyerekeknek alkalmuk nyílt/nyílik a néphagyományok felelevenítésére, ápolására, a környékbeli népszokások megismerésére, illetve az ezekben való aktív részvételre – tájékoztatta lapunkat Fekete-Bartos Kinga, a napközi otthon vezetője. A programsorozat kezdetén – szeptemberben – egy székelykeresztúri szőlősbe látogattak el, ahol a gyerekek betekintést nyerhettek a szüretelés folyamatába, megismerkedhettek a tevékenység igényelte eszközökkel (puttony, prés, kád, daráló, boros hordó), ugyanakkor megfigyelhették, hogyan készül a must, majd a bor – részletezte az intézményvezető. „November végén, Szent András napján ünnepeljük templomunk búcsúját. Ez alkalomból a gyerekekkel meglátogatjuk a templomot, majd megismerkedünk az András napi hiedelmekkel, szokásokkal, időjóslásokkal” – számolt be a soron következő programról Fekete-Bartos Kinga, akitől megtudtuk, a megyei önkormányzat által támogatott programsorozat decemberi tevékenységeinek keretében év végi hagyományokkal, szokásokkal ismerkedhetnek majd meg a gyerekek, többek között a Luca napi szokásokkal, de a tervek között szerepelnek a Kápolnási Fonósok – citera kísérettel előadott – népdalai is.
Időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában, ahol karbantartást végeznek a kövezett utakon – közölte a polgármesteri hivatal.
Elkészült az úttest, így hétfő reggeltől ismét közlekedhetnek az autósok a székelyudvarhelyi Tompa László utcában. A felújított szakaszon több közlekedési szabályra is figyelni kell.
Felújítják Homoródalmás község tíz kilométernyi mezei útját egymillió eurós uniós támogatásból. A beruházás a kaszálók és más mezőgazdasági területek megközelítését könnyítheti meg.
Összeállították azt a négy tantermet a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola udvarán, ahol az Orbán Balázs Általános Iskola négy osztálya kezdi majd a tanévet – tájékoztatott Szakács-Paál István polgármester a Facebook-oldalán.
Épül a nagygalambfalvi verspark, ahol harminc erdélyi író és költő munkásságát mutatják be az őszi megnyitó után. A létesítményben kultúrcsűr, néprajzi múzeum, vendéglő, állatsimogató, labirintus és játszótér is helyet kap.
Szeptember 6. és 9. között ismét megszervezik a DOKLAVINA filmfesztivált Székelyudvarhelyen és Székelykeresztúron.
Szellemileg sérült férfi rongálta meg egy évvel ezelőtt a székelyudvarhelyi Patkóban kiállított magyar címert. A család megtérítené a kárt, ám az nagyon költséges. A városháza abban bízik, hogy kevesebb pénzből is helyreállítható a szimbólum.
Változik a vízszolgáltatás Kányádon és Szentlászlón: október 1-jétől a Harvíz Rt. veszi át a szolgáltatást – tájékoztatott a Kányád Községi Polgármesteri Hivatal.
Szeptember 4–5. között ismét benépesül Székelyudvarhely népzene- és néptánckedvelőkkel: az idei Erdélyi Táncháztalálkozó középpontjában Kallós Zoltán, kétszeres Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő és pedagógus öröksége áll.
Idén is változatos programokkal várja a látogatókat augusztus 28. és 30. között a 24. Farkaslaki Szenes Napok a Kalonda-tetőn.