Sajtótájékoztatón jelentette be hétfőn délben a székelyudvarhelyi városi RMDSZ, hogy a helyi költségvetés elfogadását megelőzően beszélgetésre hívják a város közintézményeinek a vezetőit.
2010. február 22., 19:292010. február 22., 19:29
2010. március 08., 16:262010. március 08., 16:26
Grünstein Szabolcs, a városi RMDSZ új elnöke (képen) azt jelentette be, hogy Incze Csongort nevezte ki a szervezet sajtófelelősének, majd Jakab Áron Csaba azt tudatta, hogy a városi költségvetés elfogadását megelőzően, hagyományosan megbeszélésre, tárgyalásra várják a város közintézményeinek vezetőit. A találkozón az említettek igényeit, problémáit listázzák, illetve a beszélgetés jó alkalom lesz arra is, hogy maguk az intézményvezetők rájöjjenek, kinek/kiknek sürgősebb rendezni a problémáját.
Mindenkinek vannak gondjai, azt is tudjuk, hogy kétszer ekkora költségvetés sem lenne sokuknak elég, ám prioritási, fontossági listát kell összeállítani – hangzott el a tájékoztatón. Grünstein azt is tudatta, hogy immáron keményen munkába lendültek, és mint ígérte, egyik legfontosabb rövid távú teendője a körzetek megerősítése lesz. Készítünk a tagjainkról is egy új adatbázist, hogy lássuk, kikre támaszkodhatunk, illetve a maguk során jó, ha a tagok is tudják, hogy számíthatnak ránk – tudatta Grünstein.
Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.
Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.
Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.
Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.
Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
Szigorú figyelmeztetést adott ki a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság: a bevizsgált közkutak és források kevesebb mint 10 százaléka rendelkezik mindenki számára iható vízzel. Nitráttartalom vagy a bakteriális fertőzöttség miatt tilos a fogyasztás.
szóljon hozzá!